2006. június. 01. 18:38 MTI Utolsó frissítés: 2006. június. 01. 18:34 Világ

Körözik Milosevics lányát, mert tárat ürített a rendőrökre

A szerb belügyminisztérium körözést adott ki Slobodan Milosevic néhai szerb és jugoszláv elnök lánya, Marija ellen, akit azzal vádolnak, hogy édesapja letartóztatásakor jogtalanul használta lőfegyverét.

A belgrádi média csütörtökön adott róla hírt, hogy a belgrádi bíróság előzetes letartóztatást rendelt el Marija Milosevic ellen, és utasította a belügyi szerveket a vádlott letartóztatására.

Marija Milosevicet közbiztonság veszélyeztetésével és törvénytelen fegyvertartással vádolják, mert 2001. április 1-jén édesapja belgrádi rezidenciáján előrántotta fegyverét, és vaktában lövöldözni kezdett, amikor a rendőrök őrizetbe akarták venni Slobodan Milosevicet. Pere kezdetén, 2001 decemberében Marija azt állította, hogy keserűségből eresztette ki a tárból mind az öt golyót, előzőleg pedig hét-nyolc nyugtatót vett be, utána még megivott egy üveg konyakot, mert a gyógyszer nem használt. A bíróság előtt tanúskodó pszichiáterek azt mondták, hogy Marija csaknem teljesen beszámíthatatlan volt.

Mariját 2002 szeptemberében elsőfokon nyolc hónapi börtönre ítélték, két évre felfüggesztve. A fellebbviteli bíróság perújrafelvételt rendelt el, de az eljárást tízszer kellett elhalasztani, mivel a vádlott nem jelent meg a bíróság előtt. A pert legutóbb tavaly decemberben folytatták volna, de Marija ügyvédje akkor közölte, hogy védence házi gyógykezelésen tartózkodik, nem messze a montenegrói Niksicben található Jovan Bulajic kórháztól.

Szerbiában köztudott, hogy Marija Montenegróban él, külön édesanyjától, Mirjana Markovictól és öccsétől, Markótól, akik Moszkva környékén tartózkodnak, élvezve az orosz hatóságok védelmét.

A Marija elleni körözés érdekes színt vihet a felbomlóban lévő montenegrói-szerb kapcsolatokba, és csöppnyi rosszhiszeműséggel azt is feltételezni lehet, hogy Montenegró függetlenedésével hozható kapcsolatba a szerb hatóságok időzítése. A montenegrói rendőrség elvileg köteles azonnal letartóztatni Mariját. Amennyiben ez nem történik meg az elkövetkező egy-két napban, Montenegró kikiáltja függetlenségét (várhatóan már szombaton), azután pedig az Interpolon keresztül lehet kérni a vádlott őrizetbe vételét. Marija így még hónapokig élvezheti szabadságát, egészen addig, amíg Montenegró nem véteti fel magát az Interpolba, ami a szervezet soron következő közgyűlésén történhet meg.

Mirjana Markovicot egyébként ingatlanüzérkedés miatt körözi az Interpol, és a tavalyi év augusztusáig a kényszervallatással vádolt Marko ellen is érvényben volt a nemzetközi elfogató parancs. Máig nem világos, hogy az orosz hatóságok miért nem érvényesítik az Interpol parancsát.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.