Kettős kormányhatalom Franciaországban
A francia munkajogi reform ellen milliós tömegeket mozgósító ötödik országos akciónap után már nem Dominique de Villepin kormányfő, hanem - a kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) elnökeként - Nicolas Sarkozy belügyminiszter kezdheti meg szerdán a szakszervezetekkel való tárgyalást egy új törvény kidolgozásáról.
A párizsi 700 ezres tüntetéssel egyidőben Jean-Marc Ayrault, az ellenzékben lévő szocialisták frakcióvezetője a nemzetgyűlés azonnali kérdések órájában megkérdezte a miniszterelnöktől, hogy mit keres még a kormány padsorában, hiszen már nem ő irányítja az országot. Villepin válaszában az alkotmányt idézte: "Az elnök elnököl, a kormány kormányoz, a parlament törvénykezik, a pártok a demokratikus életben versenyeznek és javaslatokat tesznek. Mindenkinek megvan a maga szerepe". Az elszigetelődött kormányfő válasza nem egyszerűen önigazoló magyarázkodás volt, hanem egyben figyelmeztetés pártja elnökének, Nicolas Sarkozy belügyminiszternek is, aki jelenleg a fő tárgyaló szerepében tűnik fel.
Sarkozy felemelkedése
Egy évvel a francia elnökválasztás előtt a meggyengült köztársasági elnök, aki intézményi felelősségét tekintve Európa egyik legnagyobb hatalommal rendelkező politikusa, potenciális utódainak, Villepinnek és Sarkozynek rivalizálása közepette kényszerült kijelölni a kiutat abból a társadalmi válságból, melynek kialakulását nem tudta megakadályozni.
Bár Jacques Chirac beiktatta a tiltakozást kiváltó törvényt, azt azonnal fel is függesztette, és új törvény kidolgozására szólította fel a parlament legfőbb kormánypárti frakcióját. Ezzel az intézkedéssel az államfő székében hagyva állította félre egyszerre csodált és félt miniszterelnökét. A kormányhatalom a legfontosabb belpolitikai kérdésben a kormánypárt elnökének, Sarkozynek a hatáskörébe került át.
A BVA közvélemény-kutatóintézet felmérése szerint Villepin soha nem volt ennyire népszerűtlen: az elmúlt két hónapban 14 pontot vesztett a népszerűségi listán és a franciák alig 28 százaléka van róla pozitív véleménnyel.
Katonai koncepció a civileken
A szociális gaullistaként kinevezett miniszterelnök az elmúlt hetekben képtelen volt a szociális párbeszédre; módszerének durvaságával és politikai süketségével hívta fel magára a figyelmet. Napóleon csodálójaként katonai koncepcióval kezelte a civil társadalmat, s lehetővé tette riválisának, hogy taktikai győzelmet arasson felette és Chirac felett - véli Alain Duhamel politikai elemző a Libération című napilap hasábjain.
Nem mindenki szereti Sarkozyt © hvg.hu |
A helyzet iróniája, hogy taktikájával néhány nap alatt a korábban kizárólag a törvényt és rendet képviselő belügyminiszter a pragmatikus és a minden irányban a párbeszédet kereső pártpolitikussá alakult át: a chirakizmussal korábban radikális szakítást hirdető pártelnök-elnökjelöltnek kell Chirac megbízásából társadalmi kompromisszumot találnia. Eközben a szociális beállítottságú Villepinből a tekintélyelvű vezető lett a közvélemény szemében.
Egy meggyengült jobboldal erős vezetője
Ha eddig tanúsított hidegvérével és professzionizmusával tudja vezetni a szakszervezetekkel a tárgyalásokat, Sarkozy a kormányzó UMP egyértelmű elnökjelöltje lehet a 2007-es elnökválasztáson. De nem szabad elfelejteni, hogy eközben a tiltakozó megmozdulások keretében tapasztalható egyre radikálisabb összecsapásokat is neki kell belügyminiszterként levezényelnie - emlékeztet a politológus.
Sarkozy a meggyengült jobboldal erős vezetője. Villepin ügyetlen politikájának köszönhetően a megosztott baloldal és szakszervezetek a munkajogi reform elleni társadalmi megmozdulásban újra egybeesések lettek.
A kormányfőnek pártja hivatalos jelöltjeként már nincs sok esélye az elnökválasztáson indulni, de megteheti független jelöltként Sarkozyvel folytatott rivalizálásának utolsó összetűzéseként. Ez a forgatókönyv Duhamel szerint Sarkozy esélyeit gyengítené, s a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen malmára hajtaná a vizet, aki a 2002-es elnökválasztáshoz hasonlóan bekerülhetne a második fordulóba. Ez esetben viszont az öt évvel korábbi felállással ellentétben nem a mérsékelt jobboldal képviselőjével hanem a szocialista jelölttel szemben kéne harcolnia az elnöki székért - írta Alain Duhamel.