Beiktatták Chile első női elnökét, Michelle Bachelet-t
Ünnepélyes külsőségek között Chilében beiktatták hivatalába az ország első női elnökét, a szocialista Michelle Bachelet-t.
Az 54 éves politikus a chilei elnökválasztás második fordulójában a szavazatok 53,5 százalékát kapta, míg ellenfele, Sebastián Pinera üzletember a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg. Bachelet Chile első és Latin-Amerika hetedik női elnöke, egyben az 1980-ban létrehozott balközép pártszövetség negyedik államfője.
Michelle Bachelet apját, aki a chilei légierő tábornoka volt, a diktatúra idején halálra kínozták. Augusto Pinonchet önkényuralma (1973-1990) idején őt is börtönbe zárták és bántalmazták, majd öt emigrációban töltött év után, amely alatt főként az NDK-ban élt, csatlakozott az akkoriban még titkos ellenzéki mozgalomhoz.
Végzettsége gyermekorvos, Ricardo Lagos kormányában két ízben is betöltött miniszteri tisztséget: az egészségügyi, illetve a védelmi tárcát vezette. Személyiségéhez hozzátartozik, hogy ateista, hajadon és két apától három gyermeke van.