2006. március. 06. 09:41 MTI Utolsó frissítés: 2006. március. 06. 09:43 Világ

Már Lengyelországban a H5N1-es vírus

A madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes H5N1 altípusával volt megfertőzve az a két kimúlt hattyú, amelyeket a hét végén találtak az észak-lengyelországi Torunban - állapította meg a pulavyi állatorvosi intézet laboratóriumi vizsgálata.

Mint Janusz Zwiazek, a lengyel főállatorvos helyettese megerősítette, a két hattyú tetemében kimutatták a madárinfluenza vírusának H5N1 altípusát. A mintákat továbbküldték az Európai Unió Weybridge-ben (Nagy-Britannia) működő referencialaboratóriumába megerősítés végett. Ez a madárinfluenza első előfordulása Lengyelországban.

A TVN24 lengyel hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok megelőző intézkedéseket foganatosítottak a 200 ezres Torun környékén a járvány esetleges továbbterjedésének megakadályozására. Egy három kilométeres védőövezetet létesítettek, a városból kivezető utakon fertőtlenítő pontokat állítottak fel, ami miatt fennakadások várhatók a közúti közlekedésben. Minden gépkocsivezetőnek óránként 5 kilométerre kell csökkentenie a sebességet, mielőtt áthalad a fertőtlenítő ponton. Teljesen lezárták a forgalom elől Torun egyik főutcáját, a Philadelphia bulvárt.

Az állatorvosok folyamatosan ellenőrzik a gazdaságokat a város környékén. A védőövezetben lakó gazdák különleges fertőtlenítő szereket kaptak.

Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök hangsúlyozta, a legfontosabb cél jelenleg az, hogy a fertőzés ne terjedjen át a vadmadarakról a háziszárnyasokra. Egyúttal arról biztosította a társadalmat, hogy a lengyel baromfihús teljesen biztonságos.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.