2006. február. 24. 11:03 MTI Utolsó frissítés: 2006. február. 24. 11:12 Világ

Mladics: megvan vagy nincs meg?

A hivatalos cáfolatok ellenére egyes belgrádi lapok kitartanak azon állításuk mellett, hogy a szerb hatóságok tárgyalnak a szrebrenicai népirtás miatt tíz éve körözött volt boszniai szerb katonai vezetővel, Ratko Mladicscsal, aki "kemény tárgyalópartner", és egyelőre nem hajlandó önként feladni magát a hágai Nemzetközi Törvényszéknek (NT).

A Glas Javnosti című belgrádi napilap azt írja pénteken konkrétan meg nem nevezett forrására hivatkozva, hogy "folynak a közvetlen tárgyalások Mladiccsal", a tábornok már néhány napja nincs szabadon, és noha tisztában van ezzel, nem hajlandó önszántából Hágába utazni. A lapnak két forrásból is olyan információi vannak, hogy a szökevényt a boszniai határnál fekvő Cer hegységben kerítették kézre, de eltérnek a hírek arról, hogy jelenleg hol van a tábornok.

A Blic azt írja rendőrségi forrásokra hivatkozva, hogy Mladics nem kívánja feladni magát, tárgyalni sem hajlandó erről, így komoly problémát okoz azoknak az embereknek, akik kapcsolatban állnak vele.

A lap megszólaltat szakértőket is, egyikük szerint a letartóztatás kockázata nem nagyobb, mint Szlobodan Milosevics volt jugoszláv államfő esetében volt, a másik pedig azt mondja, hogy a kormány fennmaradása is veszélybe kerülhet. Arra utal, hogy az ellenzéki szocialisták megvonhatják tőle a támogatást.

A pénteken megjelent NIN című hetilap a kormányból származó több forrásra hivatkozva azt írja, hogy fény derült Mladics hollétére, a tábornokot "körbevették", és tárgyalnak vele az önkéntes feladásról. Viszont más, "teljesen komoly kormányforrások" azt mondják, hogy a hatóságok a legkomolyabban kutatnak ugyan Mladics után, de érthetetlen, hogy honnan származnak a tábornok letartóztatásáról szóló "koholmányok".

A belgrádi média idézi pénteken Carla Del Ponte hágai főügyészt, aki közölte a BBC-vel, hogy a szökevény elfogásáról szóló, egyre szaporodó pletykák jelezhetik azt, hogy Mladicsot hamarosan valóban elfogják, szerinte "az elkövetkező néhány nap sorsdöntő lehet".

Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.