2006. január. 29. 13:35 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 29. 13:41 Világ

Letartóztatták Mladics testőrparancsnokát

Letartóztatták Szerbiában Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnok testőrségének egykori parancsnokát azzal a gyanúval, hogy segítette a bujkálásban a srebrenicai népirtás fővádlottjának tartott hágai szökevényt. Jovo Djogo a boszniai szerb hadsereg nyugdíjazott ezredese.

Jovo Djogót csütörtökön tartóztatták le, pénteken vizsgálóbíró elé állították, aki harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.
    
Djogo elfogása az első kézzelfogható jele annak, hogy a szerbiai hatóságok valóban hozzáláttak a Mladicsot oltalmazó hálózat felszámolásához.     Közben a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésért felelős belgrádi kormánytanács elnöke csütörtökön első ízben ismerte el, hogy a hadsereg egyes tisztjei bújtatták a nyolcezer halálos áldozatot követelő srebrenicai népirtás főfelelősének tartott tábornokot.    

Jovo Djogo a boszniai szerb hadsereg nyugdíjazott ezredese, a Politika című lap szerint sosem szolgált a szerbia-montenegrói hadseregben. 
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.