2006. január. 18. 14:05 MTI Utolsó frissítés: 2006. január. 18. 14:08 Világ

CIA-börtönök: vizsgálóbizottságot hoz létre az EP

Megszavazta az Európai Parlament azt a határozatot, amelynek értelmében az unió képviselőtestülete ideiglenes vizsgálóbizottságot hoz létre az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) állítólagosan Európában működtetett börtöneivel kapcsolatos információk áttekintésére.

"Számtalan híresztelés látott már napvilágot az állítólagos CIA-börtönökről és a kapcsolódó titkos tevékenységekről az Európai Unió és egyes tagjelölt államok területén. Ideje világosan látnunk ebben a kérdésben: a tényekhez és nem szóbeszédhez kell igazítanunk álláspontunkat" – hangsúlyozta Szent-Iványi István (SZDSZ), aki az EP liberális frakciója jelöltjeként várhatóan vesz részt az ideiglenes bizottság munkájában.

A 46 fős bizottság felállításáról azt követően egyeztek meg a parlament vezetői, hogy korábban számos képviselő kifogásolta az üggyel kapcsolatos egyéb vizsgálatok lassú haladását.

A viszonylag szoros szavazati eredménnyel (342-302) létrehozott EP-bizottságnak négy hónapon belül meg kell majd tennie első jelentését. Folyamatosan tehet viszont javaslatot az EP-nek politikai, adminisztratív vagy jogi lépések megtételére akár az EU-n belül, akár a nemzetközi kapcsolatok vonatkozásában.

Az ideiglenes bizottság arról hivatott állást foglalni, hogy a CIA vagy más amerikai ügynökségek hajtottak-e végre emberrablásokat, folytattak-e jogellenes fogvatartást, illetve alkalmaztak-e kínzást vagy egyéb embertelen bánásmódot az Európai Unió területén, beleértve a csatlakozó és tagjelölt országokat. Az ideiglenes bizottság arra is választ keres, hogy a sértettek vagy az elkövetők között voltak-e uniós állampolgárok, és a cselekmények elkövetésében tevőlegesen vagy mulasztás révén közreműködtek-e a tagállamok és az Európai Unió intézményei.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.