2005. november. 20. 10:05 MTI Utolsó frissítés: 2005. november. 20. 10:42 Világ

Az Egyesült Államokba látogat a kínai államfő

Hivatalos egyesült államokbeli látogatásra szóló meghívást fogadott el Hu Csin-tao (Hi Jintao) kínai államfő, kommunista pártvezető, aki vasárnap Pekingben találkozott vendégével, George Bush amerikai elnökkel.

A tárgyalásokról beszámolva az Új-Kína hírügynökség nem közölte a tervezett látogatás időpontját. A hivatalos vizitre egyébként már szeptemberben sor került volna, azt azonban a kínai elnök elhalasztotta a Katrina hurrikán pusztításai miatt.

Kína Bush nyolcnapos ázsiai látogatásának harmadik állomása. Előzőleg az amerikai elnök Japánban és Dél-Koreában járt.     A találkozón a két ország vezetője érintette az Egyesült Államok és Kína közötti, mintegy 200 milliárd dolláros kínai többletben testet öltő kereskedelmi háború kérdéskörét. Ennek kapcsán pekingi értesülések szerint a kínai vezető ígéretet tett a deficit csökkentésére és ezzel összefüggésben arra, hogy Peking erőfeszítéseket tesz Washington által alulértékeltnek tartott valutájának, a jüannak a felértékelésére. A kereskedelmi deficit problémájával össze az a bejelentés is, hogy Kína hetven Boeing 737-es repülőgépet vásárol az Egyesült Államoktól, mintegy 5 milliárd dollár értékben. Az erről szóló megállapodást alá is írták a Boeing, illetve az állami kínai importtal megbízott kínai társaság képviselői.

A találkozón szó volt Tajvanról, amellyel kapcsolatban Hu Csin-tao megerősítette az ismert kínai álláspontot, nevezetesen azt, hogy Peking síkraszáll ugyan a Tajvani-szoros békéje és stabilitása mellett, nem tűri viszont Tajvan függetlenségét. Ugyancsak napirenden szerepelt az észak-koreai atomfegyverkezés problémaköre. Az amerikai elnök szerint kínai partnerével egyetértettek egy olyan Koreai-félsziget megteremtésének szükségességében, amely békés és stabil, s mentes a nukleáris fegyverektől. Az amerikai elnök emlékeztetett arra, hogy az észak-koreai atomprogramról folytatott hatoldalú tárgyalások legutóbbi fordulója során Phenjan ígéretet tett a nukleáris fegyverkezés beszüntetésére. Ezzel összefüggésben reményét fejezte ki, hogy Észak-Korea betartja kötelezettségvállalását.

Rögtön érkezése után, még a tárgyalások kezdete előtt Bush elnök nagyobb vallásszabadság biztosítására szólította fel ismételten Kínát George Bush amerikai elnök. Látogatásának nyitányaként az elnök helyi idő szerint vasárnap kora délelőtt feleségével egy ottani, a XI. században anglikán misszionáriusok által épített és a kulturális forradalom alatt bezárt evangélikus templomban misén vett részt, s azt követően reményének adott hangot, hogy a kínai kormány - mint fogalmazott - nem tart a keresztényektől. "Egy egészséges társadalom olyan társadalom, amelyben minden vallási irányzatot üdvözölnek"- fogalmazott Bush. Kínában egyébként mintegy 80 millió keresztény él, akik korlátozottan gyakorolhatják vallásukat.

A kínai államfő, illetve pártvezető mellett a hivatalos program szerint Bush vasárnap találkozik Wen csia-pao kínai miniszterelnökkel is.

Hirdetés