2005. október. 25. 18:28 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 25. 18:30 Világ

Megfenyegették a Haríri-gyilkosságot vizsgáló ENSZ-bizottságot

Megfenyegették azt az ENSZ-bizottságot, amely Rafík Haríri volt libanoni kormányfő és befolyásos üzletember februári meggyilkolásának ügyében folytat vizsgálatot.

Detlev Mehlis német bíró, a testület elnöke a világszervezet Biztonsági Tanácsának ülésén kedden a korábban nyilvánosságra hozott jelentéséről beszámolva szólt a fenyegetésekről.

Mehlis nem tárta a BT elé, mikor és kitől kapott fenyegetéseket a bizottság. Egyelőre az sem ismeretes, hogy az ENSZ-szakembereket Mehlis csütörtökön közzétett jelentése előtt vagy az után fenyegették meg. A jelentés súlyosan terhelő Szíriára nézve, mert Mehlis szerint a közel-keleti ország vezetése is részese volt a gyilkosságnak, és nem hajlandó együttműködni a bizottsággal.

Mindenestre a német bíró a BT előtt úgy fogalmazott: a fenyegetéseket úgy ítélték meg, hogy azokat komolyan kell venni a bizottsági tagok biztonsága szempontjából.

Tekintve, hogy a vizsgálatok december 15-ig folynak, a testületben résztvevők testi épségének megóvása elsőbbséget élvez, és az amúgy is magas szintű biztonsági intézkedéseket még magasabbra kell emelni - fűzte hozzá.

Szíria a BT ülése előtt arra kérte a testületet: részrehajlás nélkül vegye vizsgálat alá a bizottságnak azt a következtetését, hogy Damaszkusznak köze lehet a gyilkossághoz.

A szíriai kormány ellenőrzése alatt lévő al-Baasz című napilap keddi számában úgy vélte: a BT-ülés annak a próbája lesz, hogy a világszervezet elkötelezett-e a globális igazságosság, béke és biztonság megvalósítása mellett, vagy nem tud ellenállni a politikai nyomásgyakorlásnak.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.