2005. október. 13. 09:21 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 13. 09:24 Világ

Újabb erős utórezgés rázta meg a pakisztáni fővárost

A múlt hét végi, elsősorban Pakisztánt sújtó nagy erejű földrengés után újabb erős utórezgés rázta meg helyi idő szerint csütörtök kora hajnalban az ország fővárosát, Iszlámábádot.

A város épületei több másodpercen keresztül meginogtak, de károkról egyelőre nem érkezett jelentés. Nem ismert az sem, hogy az utórezgés a Richter-skála szerint milyen erősségű volt. A szombati katasztrofális erejű földrengés hivatalos adatok szerint eddig 23 ezer halottat követelt, de becslések szerint a 40 ezret is elérheti az elsősorban Pakisztánt és kisebb mértékben Indiát érintő földrengés halálos áldozatainak a száma.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.