2005. október. 08. 10:45 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 08. 11:05 Világ

Erős földrengés rázta meg Pakisztánt

A reggeli erős földrengés feltehetőleg halálos áldozatokat is követelt Pakisztánban, konkrét adatok azonban még nincsenek az áldozatok számáról és a károk mértékéről – közölte Iszlámábádban egy katonai szóvivő.

Az elemi csapás teljesen lerombolt egy falut Kasmír pakisztáni részén. Kasmírból és az ország más északi vidékeiről súlyos károkról érkeztek hírek. A hadsereg orvosokat küldött helikoptereken az elemi csapás által sújtott térségekbe. Az ország északi térségeinek számos városában és falujában omlottak össze épületek a földrengés hatására. A pakisztáni fővárosban is ledőlt a földmozgás hatására két emeletes ház. Fővárosi tisztségviselők közölték, hogy összesen 75 lakás volt a két épületben. Halálos áldozatai is vannak a szerencsétlenségnek – jelezték szemtanúk –, de az áldozatok számáról nem érkezett jelentés.

A pakisztáni szeizmológiai intézet mérése szerint a néhány perces időkülönbséggel bekövetkezett két rengés közül a nagyobbik 7,6-os erősségű volt Richter-skálán. Epicentruma Iszlámábádtól mintegy száz kilométerre északra volt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.