2005. október. 11. 16:59 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 11. 17:05 Világ

Pakisztán: 23 ezer halott, 51 ezer sebesült

Huszonháromezer ember életét oltotta ki és 51 ezer személyt sebesített meg Pakisztánban a hét végi dél-ázsiai földrengés - közölte kedden Saukat Aziz pakisztáni kormányfő.

Hozzáfűzte azonban: ezek a számok még emelkedhetnek annak függvényében, hogy a külvilágtól elzárt falvakat ért károkról milyen adatok érkeznek a hatóságokhoz. Aziz szerint a földmozgások következtében mintegy 2,5 millió ember vált földönfutóvá.

A korábbi hivatalos beszámolók 19 136 személy haláláról és 42 397 sérültről tettek említést. A halálesetek többségét - 17 ezret - Kasmír pakisztáni fennhatóság alatti területein jegyezték fel, ahol különösen Muzaffarábádban volt nagy erejű a pusztítás, 11 ezer ember halálát okozva. A terület közigazgatási központjának közelében volt a rengés epicentruma.

Az ország északi részén lévő hegyvidékes térségekben a katonai hatóságok keddig nem tudták megbecsülni az áldozatok számát és a károk mértékét. Hétfőn a pakisztáni hatóságok magukat megnevezni nem kívánó vezetői úgy vélték: a halottak végleges száma 30-40 ezer közé tehető, a sebesülteké 60 ezer is lehet.

Kedden - három nappal a pusztító földrengés után - végre megkezdődött az északi térségekben a hajléktalanná vált milliók segélyezése.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.