2005. október. 06. 13:59 MTI Utolsó frissítés: 2005. október. 06. 14:01 Világ

Radikális iszlám diákok Romániában

Eddig öt diákot utasítottak ki idén Romániából azzal a váddal, hogy kapcsolatban álltak az al-Kaida terrorszervezettel - közölte a román titkosszolgálat.

Marius Bercaru, a szolgálat szóvivője elmondta, hogy az öt személyt megfigyelés alatt tartották Bukarestben és az ország északkeleti részében fekvő Iasiban. Ezt követően utasították ki őket, s megtiltották számukra, hogy a következő 15 évben Románia területére lépjenek.
   
A szóvivő nem közölte, hova toloncolták ki az említett személyeket. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kényszerintézkedés ebben az évben történt. A hatóságok akciójának célja a radikális iszlám csoportok tevékenységének felszámolása volt.

A Jurnalul National című román lap szerint a csoport vezetője a szaúd-arábiai Muszaab Ahmed Mohameed Mudzsalli. A sejt további tagjai közül a lap megnevezte az ománi Haldún Valid Munír Nabhant, a szudáni Ajmen Ahmed Fuád Dzsadkarímot és a pakisztáni Aszad Abrar Kuresit. A diákok Iasiban tanultak, céljuk az volt, hogy az iszlám fundamentalizmus jegyében gyökeresen megváltoztassák az általuk verbuvált muzulmánok gondolkodását. A csoport az al-Kaida terrorszervezet egy tankönyvéből műveleti előkészületeket és
kémelhárítást okított az újonnan beszervezetteknek. 
   
Romániában mintegy 140 ezer muzulmán él, ebből 66 ezer román állampolgárságú, a többi külföldi.
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.