2005. szeptember. 26. 08:31 MTI Utolsó frissítés: 2005. szeptember. 26. 08:56 Világ

Az IRA letette összes fegyverét

Előzetes hírek szerint hétfőn hivatalosan is bejelentik, hogy befejeződött az északír britellenes katolikus mozgalom legnagyobb radikális milíciája, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) fegyverzetének leszerelése.

A londoni bejelentés szerint John de Chastelain nyugalmazott kanadai tábornok, az északír félkatonai szervezetek leszerelését ellenőrző nemzetközi bizottság elnöke nyújtja át a brit és az ír kormánynak az IRA-fegyverek használaton kívül helyezéséről szóló hivatalos jelentést.

Kérdéses ugyanakkor, hogy a britpárti protestáns unionista szervezetek elfogadják-e hitelesnek a történelmi bejelentést, mivel az előzetes értesülések szerint a leszerelés folyamatáról nem készült fotódokumentáció, a fegyverek hatályon kívül helyezését csak két hivatalos tanú fogja igazolni.

Az IRA már tavaly felajánlotta az érdemi leszerelést, és ennek alapján tavaly ősszel már majdnem sikerült történelmi áttörést elérni az észak-írországi rendezésben, de a protestáns oldal mind újabb követelései miatt végül nem jött létre egyezség a rendezési folyamat újjáélesztéséről. A fő követelés, amelyen az akkori kezdeményezés végül megbukott, éppen az volt, hogy a katolikus milícia fegyvereinek beszolgáltatásáról készüljön hiteles fotódokumentáció; ezt a katolikus oldal annak idején megalázónak minősítette és elvetette.

Az IRA idén februárban aztán vissza is vonta egyoldalú leszerelési ajánlatát, elsősorban azért, mert - többszöri cáfolata ellenére - az északír tartomány rendőrfőnöke, valamint a brit és az ír kormány is a karácsony előtti példátlan belfasti bankrablás tettesének nevezte a katolikus fegyveres csoportot.

Az észak-írországi Northern Bank fő belfasti fiókját december 20-án rabolták ki, krimibe illő módon. A banda még az akció előestéjén behatolt a bank két kiszemelt alkalmazottjának otthonaiba, családtagjaikat éjszakára, illetve a bankrablás másnap reggeli idejére túszul ejtette, így kényszerítve az alkalmazottakat a páncéltermek megnyitására és a pénz kihozatalára.

A bankrablók zsákmánya összesen 26,5 millió font (csaknem 10 milliárd forint) volt. Szakértők szerint készpénzben még sehol a világon nem raboltak ennyit egy bankból egyetlen akcióban. Az IRA azonban a vádak és az unionisták ismétlődő provokációi ellenére júliusban hivatalosan bejelentette, hogy 30 évi erőszak után felhagy a fegyveres harccal, és demokratikus eszközökkel küzd tovább az ír sziget egyesítéséért. John de Chastelain tábornok és stábja szeptember eleje óta kísérte figyelemmel a bejelentést követő leszerelési folyamatot.

Ha a leszerelést az unionista oldal hitelesnek fogadja el, megkezdődhet a befagyasztott északír önkormányzatiság újjáélesztése. Az 1998-as nagypénteki megállapodásban életre hívott ulsteri önrendelkezés intézményrendszere 2002 novembere óta ismét nem működik, miután a protestáns-katolikus viszály kezelhetetlenné válása miatt a brit kormány akkor újból magához vonta Észak-Írország irányítását.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.