2005. augusztus. 10. 16:32 MTI Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 10. 16:42 Világ

A kínai kémek jelentik az USA-ra a legnagyobb veszélyt

A kínai katonai és ipari kémek jelentik az Egyesült Államokra a legnagyobb veszélyt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint - írta a szakértőket megszólaltató The Wall Street Journal.

Kínát ezen a téren talán nehezebb lesz feltartóztatni, mint egykor a Szovjetuniót - mondta David Szady, az FBI 61 éves szakértője, aki az 1980-as években még a szovjet kémek elleni felderítő munkát irányította, ma viszont már a kínai kémek lebuktatásával foglalkozik.

A terrorizmusellenes harc melletti legjelentősebb akciójában az FBI több száz ügynökét mozgósította a Pekingből érkező kémek felkutatására - mondta a nyomozó iroda kémelhárítási részlegének helyettes vezetője, aki szerint ez a harc egészen más, mint a szovjetek elleni volt.

A kínai állampolgárok ezrével áramlanak az Egyesült Államokba, legtöbbjük diák vagy üzletember. Néhányan amerikai védelmi beszállító cégek alkalmazásában állnak, a szovjetek annak idején erről csak álmodni mertek. Az FBI adatai szerint jelenleg 150 ezer kínai diák tanul Amerikában, és ez a szám évről évre nő. Ehhez jön évi mintegy 700 ezer turista és üzleti céllal a tengerentúlra látogató kínai.

Az Egyesült Államok tucatnyi kínai ellen folytat eljárást, akik különféle technológiákat, terveket, programokat, berendezéseket juttattak ki a törvény megkerülésével Kínába. Az utóbbi öt évben évente 15 százalékkal nőtt az ilyen esetek száma. Az igazságügy-minisztérium októberben indít pert két, katonai kémkedéssel vádolt kínai ellen.

A The Wall Street Journal szerint az FBI kampánya mögött az a washingtoni szemléletváltás húzódik, hogy egyre több döntéshozó úgy látja, Kína gyors gazdasági erősödése veszélyt jelent az amerikai gazdaságra és védelemre nézve egyaránt. A Pentagon az utóbbi hónapokban azt a sok vitát kiváltó véleményét hangoztatta, hogy Kína titkos fegyverkezési programja hosszú távon Amerika és egész Ázsia biztonságát fenyegetheti.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.