2005. augusztus. 01. 08:15 MTI Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 01. 08:19 Világ

A brit kormány a szigorítaná a határellenőrzéseket

Azután merültek fel erre vonatkozó javaslatok, hogy a július 21-i londoni merényletkísérletek egyik elkövetőjének sikerült Olaszországba szöknie - jelentette ki Geoff Hoon, a brit parlamenti ügyek minisztere vasárnap este a BBC-nek adott interjúban.

Hamdi Issacot, aki a brit belügyminisztérium közlése szerint július 26-án a Waterloo pályaudvarról induló Eurostar vonattal hagyta el Londont, pénteken vették őrizetbe Rómában. Hoon arról tájékoztatta a brit közszolgálati rádiót, hogy az eset után a belügyminisztérium tanulmányozza az eddig érvényben lévő útlevél-ellenőrzések szigorítását.

Közben a manchesteri rendőrség szabadon engedte azt a férfit, akit vasárnap délután az észak-angliai Stockportban vettek őrizetbe az antiterrorista törvény alapján. A férfi fogva tartását gyanús viselkedésével indokolták a hatóságok, de később közölték, hogy ügyének nem volt köze a londoni merényletekkel kapcsolatos nyomozáshoz.

Brit kormányküldöttség érkezett vasárnap a brazíliai Gobernador Valadares városába, hogy látogatást tegyen a július 22-én Londonban tévedésből lelőtt Jean Charles de Menezes családjánál és kárpótlásukról tárgyaljon  - közölte a Globonews brazil hírtelevízió. A brazil külügyminisztérium nem erősítette meg a hírt.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?