2005. augusztus. 01. 16:48 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. augusztus. 01. 17:03 Világ

Éhségsztrájkol a börtönben Akbar Gandzsi, iráni újságíró

Rafszandzsani volt iráni elnök is felemelte szavát az 50. napja éhségsztrájkot folytató újságíró, Akbar Gandzsi szabadon engedéséért.

Kemény helyzet
Gandzsit május végén néhány napra orvosi vizsgálatra kiengedték aq börtönből. Nem tért vissza börtönébe a megjelölt napra, csak mintegy három nappal később. Levelet tett közzé, amelyben tagadta, hogy szökésben lett volna, kijelentette, kérte kinti tartózkodása meghosszabbítását, s szerinte azért akarják a hatóságok minél előbb börtönben tudni újra, mert kint újságíróknak nyilatkozott.
Gandzsi, aki korábban már éhségsztrjákot kezdett, június elején visszatért a börtönbe. Kijelentette, folytatja sztrájkját,  amellyel az iráni politikai foglyok  szabadon bocsátását követeli. 
A volt iráni elnök és egy sor nemzetközi közéleti személyiség - köztük George Bush amerikai elnök is - követelik az Iránban bebörtönzött újságíró szabadon bocsátását - számol be a BBC. Akbar Gandzsit 2001-ben azért börtönözték be, mert összefüggésbe hozott vezető politikusokat egy, a kilencvenes években zajlott politikai gyilkosságsorozattal.

Az újságíró, akiért múlt éjszaka háza előtt virrasztást tartottak, családja szerint aggasztó állapotban van. Gandzsi nem fogad el mást, csak teát és vizet; éhségsztrájkját ötvenedik napja folytatja. Családját, feleségét nem engedik a közelébe. Felesége szerint mintegy 25 kilót vesztett és talán csak napjai lehetnek hátra.

Gndzsi ügy épp Rafszandzsani elnöki periódusa alatt zajlott; s a volt elnök most sajnálatát fejezte ki, s tulajdonképpen megbánást tanúsított ki a történtek miatt, s egyben azt javasolja az igazságszolgáltatásnak, bocsássák szabadon az újságírót.

Iráni hivatalos források szerint Gandzsi nem folytat éhségsztrájkot, hanem egy sérülés miatt kórházban kezelik, s állapota megfelelő. Az ország hivatalos médiája hallgat az ügyről.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.