2005. július. 08. 08:22 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 08. 08:24 Világ

A baseballtól és a softballtól megszabadult az olimpia

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntése értelmében a baseball és a softball kikerült a 2012-es londoni nyári játékok műsorából.

A szervezet szingapúri kongresszusán a tagok külön-külön szavaztak a jelenlegi 28 sportágról, a programban maradáshoz egyszerű többség szükségeltetett. Az álláspontok kialakításához a NOB programbizottságának értékelése szolgált alapul, a testület a jelentésben 33 szempontot – többek között a népszerűséget, az elterjedtséget és a médiaérdeklődést – vett figyelembe.

A NOB a szövetségek korábbi kérésére nem hozta nyilvánosságra a voksolás pontos végeredményét, csupán azt közölte, hogy mely sportágak nem maradhatnak a programban.

A Nyári Olimpiai Sportágak Nemzetközi Szövetsége (ASOIF) egyébként június elején a jelenlegi műsor megtartása mellett tette le a voksát.

A NOB programbizottsága még 2002-ben javasolta a baseball, a softball és az öttusa levételét, az az évi novemberi, mexikóvárosi kongresszuson azonban elhalasztották a döntést. Egyúttal viszont határozat született arról, hogy a megújulás jegyében a jövőben rendszeresen terítékre kerül a program.

Alapelvként fogalmazódott meg: a 10 500-as versenyzői létszámot és a 301 versenyszámot nem lehet túllépni, ami aztán magával vonta, hogy egy sportág csak úgy kerülhet be a műsorba, ha egy másikat kivesznek onnan.

Pillanatnyilag a karate, a görkorcsolya, a golf, a fallabda és a hétfős rögbi reménykedhet abban, hogy olimpiai sportág lesz, a kandidálásukról a kongresszus szerint szombaton dönt. A felvételhez a NOB-tagok kétharmadának a támogatása szükséges.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?