2005. július. 04. 18:31 MTI Utolsó frissítés: 2005. július. 06. 16:08 Világ

Megerőszakolta tanárnőjét, életfogytiglant kapott

Életfogytiglanra ítélt egy angol bíróság hétfőn egy 16 éves fiút, aki egy londoni iskolában megerőszakolta a tanárnőjét.

A fiú a tavaly szeptemberben a westminsteri fiúiskolában elkövetett bűncselekmény idején 15 éves volt. Négy és fél év után feltételesen szabadlábra helyezhető, de addig nem engedik szabadon, amíg az orvosok meg nem állapítják, hogy nem jelent többé veszélyt a társadalomra.

A londoni Központi Bűnügyi Bíróság bírája, Chistopher Moss közölte: a fiú a tanárnőt a tanteremben erőszakolta meg, és "fizikailag és lelkileg" összetörte áldozatát.

A tanárnő, akinek a személyazonosságát nem tették közzé, a Press Association brit hírügynökségnek elmondta, hogy a tanítványt hosszú időre be kell zárni, hogy ne támadhasson meg más nőket. A 28 éves tanárnő az eset óta nem oktat az iskolában.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.