2005. június. 20. 10:11 MTI Utolsó frissítés: 2005. június. 20. 10:14 Világ

A cseh kormány továbbra is népszavazást akar

A cseh kormánykoalíció három pártja a brüsszeli európai uniós csúcsértekezlet állásfoglalásával összhangban továbbra is azt szorgalmazza, hogy Csehországban tartsanak népszavazást az európai alkotmányról.

Erre az álláspontra helyezkedtek az ellenzéki kommunisták is, míg Václav Klaus államfő és a Polgári Demokratikus Párt ezt elutasítják – összegzi a mérvadó cseh pártok álláspontját a hétfői prágai sajtó.

Komoly probléma, hogy az új helyzetben a polgári demokraták a népszavazást lehetővé tevő alkotmánytörvényt sem kívánják támogatni, nélkülük pedig a parlamentben nem jön össze a törvény elfogadásához szükséges háromötödös többség – jegyzi meg a Hospodárské Noviny című gazdasági-politikai napilap.

A koalíciós pártok szerint a népszavazásra a jövő júniusi képviselőházi, vagy a jövő őszi helyhatósági választás alkalmával kerülhetne sor.

A népszavazás az új helyzetben teljesen feleslegessé vált, értelmét vesztette – kommentálta a hétvégi koalíciós találkozó eredményét Václav Klaus cseh államfő, a közismert euroszkeptkus. Klaus a közszolgálati televíziónak nyilatkozva vasárnap este megismételte: az európai alkotmány halott dokumentum. Erről népszavazást tartani felesleges pénzpocsékolás.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.