2005. május. 10. 18:17 MTI Utolsó frissítés: 2005. május. 10. 18:34 Világ

Boszniában készítették elő a madridi robbantásokat

Boszniában készítették elő a madridi elővárosi vonatok ellen 2004. március 11-én elkövetett, 191 halálos áldozatot követelő pokolgépes merényleteket - idézi a rendőrfőkapitányt a FoNet hírügynökség.

A titkosszolgálatok nyomozása arra az eredményre vezetett, hogy a terroristák közvetlenül Boszniából utaztak Spanyolországba - jelentette be Dragomir Adnan, a boszniai Szerb Köztársaság rendőrfőkapitánya.

A halálos áldozatokon túl csaknem 2000 embert megsebesítő pokolgépek gyújtószerkezeteit ugyancsak Boszniában állították elő. A boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériumának levéltárában 200 olyan radikális iszlám eszméket követő boszniai nevét tartják nyilván, akiket az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat boszniai központjaiban képeztek ki merényletek elkövetésére - tette hozzá a rendőrfőkapitány.

Az 1992 és 1995 közötti boszniai háborúban számos arab önkéntes csatlakozott a boszniai muzulmánok hadseregéhez. A harcok elcsitultával az arab fegyvereseket felszólították az ország elhagyására, néhányan azonban maradtak, miután boszniai állampolgárságot szereztek annak köszönhetően, hogy feleségül vettek egy helybeli nőt.

A spanyol igazságszolgáltatás 86 személyt azonosított, akiknek valamilyen módon közük volt a négy madridi elővárosi vonat elleni merénylethez, Spanyolország történetének legvéresebb terrorakciójához, közülük mostanáig 24 személyt helyeztek előzetes letartóztatásba.
 

 

 


 

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.