2005. május. 08. 09:42 hvg.hu Utolsó frissítés: 2005. május. 08. 10:06 Világ

Anglia: a "magyar" csapatoknál még nem dőlt el a kiesés

Semmi nem dőlt el a szombati fordulóban a magyar érdekeltségű angol futballcsapatok számára. Döntetlent játszott a WBA és a Crystal Palace is, még nyitott kérdés, ki marad bent.

Az angol legfelesőbb osztályban hihetetlen szoros a tabella, így a legutolsó fordulóra marad a döntés: a Southampton, a Gerát foglalkoztató West Bromwich Albion, a Norwich, illetve a Királyt és Torghellét is a keretében tudó Crystal Palace közül mely három csapat esik ki.

Szombaton csak a Norwich győzött, némi meglepetésre 1-0-ra múlta felül a Birminghamet. A Crystal Palace a 93. percben veszített két pontot, amikor egy szerencsétlen góllal egyenlített, s végzett ezzel 2-2-re a "sasoknál" vendégeskedő Southampton. Király végigjátszotta a mérkőzést, Torghelle ezúttal nem kapott helyet a cserepadon sem, a cserecsatár Ventola volt, aki sérülése miatt mindössze második bajnokiját játszott a Palace-ban, s most nem sokkal pályára lépése után gólt lőtt. A WBA bravúros, 1-1-es döntetlen ért el a Manchester United otthonában, Gera a 83. percig játszott az összecsapáson.

A Norwich győzelmével és 32 pontjával kilépett a kiesőzónából, a Southampton és a Palace egyaránt 31 ponttal állnak, de a "szentek" egyetlen gólnyi különbséggel vezetnek. A sereghajtó e pillanatban a WBA, 30 ponttal.

A döntés így az utolsó fordulóra marad s elvben még minden lehetséges. Május 15-én a Palace a Charltonhoz látogat, a Norwich a Fulhamhez, a WBA a Portsmouth-t fogadja, a Southampton pedig a Manchester Unitedet.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.