2005. március. 29. 11:15 eurohirek.hu Utolsó frissítés: 2005. március. 29. 11:18 Világ

Juscsenko kitiltaná a politikusokat a gőzfürdőből

A hetenkénti gőzfürdőzés évszázados orosz és szláv hagyomány. Az új ukrán kormány szerint ez a szertartásos program a korrupció melegágya.

A korrupció kisöprése Ukrajnából Viktor Juscsenko első számú prioritása. Az ukrán elnök úgy véli, elődje, Leonyid Kucsma hivatali ideje alatt vált mindennapi gyakorlattá a kormányzati korrupció. Juscsenko most informálisan "megtiltotta" a politikusoknak és vezető kormányzati tisztviselőknek, hogy fürdőkbe járjanak.

Az elnök szóvivője egy angol lapnak úgy nyilatkozott, hogy miközben természetesen nem tudják fizikailag meggátolni a fürdőlátogatást, Juscsenko elvárja az apparátus tagjaitól, hogy tartsák távol magukat ezektől a helyektől, mert „semmi szükség arra, hogy a sörszagú gőzben mindenféle kétes alakokkal keveredjenek”.

Oroszországban - ahonnan a gőzfürdő-kultúra ered - gyakran a közös fürdőlátogatások töltik be az üzleti vacsora vagy éppen igazgatósági ülés szerepét.

Ukrajna a Transparency International legutóbbi felmérése szerint 146 vizsgált országból a tizennyolcadik legkorruptabb, Szudán és Kamerun között helyezkedik el. Viktor Juscsenko az Independent szerint heroikus küzdelemre vállalkozik, amikor ezt a helyzetet akarja felszámolni.

Mindazonáltal az új kormány máris hozzálátott a legnagyobb ukrán acélmű visszaállamosításához azon az alapon, hogy annak privatizációja a „legarcátlanabb rablás” volt. További 3 ezer magánosítás felülvizsgálatát tervezik.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.