2005. február. 10. 18:32 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 10. 18:36 Világ

Magyarország támogatja Ukrajna csatlakozását

Magyarország támogatja, hogy az Európai Unió Törökországéhoz hasonló, úgynevezett nyitott végű csatlakozási tárgyalásokat kezdjen Ukrajnával - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután csütörtökön tárgyalást folytatott Viktor Juscsenko ukrajnai államfővel Kijevben.

Gyurcsány Ferenc közölte, hogy szakmai, politikai, elemző jellegű megbeszélést folytatott vendéglátójával, azt vitatták meg, hogyan váltható valóra Ukrajna európai uniós csatlakozási törekvése. A magyar kormányfő elmondta, hogy legkorábban 2007-ben képzelhető el a tárgyalások megkezdése Ukrajnával. Kiemelte, Ukrajna számára az a legfontosabb, hogy ne érhesse az a vád, nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy megfeleljen az európai uniós normáknak, elvárásoknak.

Magyarország támogatja, hogy az EU és Ukrajna közötti akciótervben foglaltak teljesítése után az Európai Unió úgynevezett nyitott végű tárgyalási folyamatot kezdjen Kijevvel, mint ahogyan az Törökország esetében történik - hangoztatta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette, ez a magyar álláspont egyelőre egyedi az Európai Unión belül, de szerinte lehet hozzá támogatókat szerezni. "Európa nem lehet a kiválasztott gazdagok zártkörű elitklubja" - mutatott rá Gyurcsány Ferenc, aki Juscsenkóval áttekintette azokat a feltételeket, amelyek szükségesek Ukrajna európai uniós csatlakozási szándékának támogatásához.

Az ukrán-orosz kapcsolatokra vonatkozó újságírói kérdésre a magyar kormányfő elmondta: Ukrajna EU-csatlakozásának előfeltétele, hogy az orosz-ukrán viszony ne jelentsen később biztonsági, hatalmi, geopolitikai kockázatot, és ezzel Viktor Juscsenko elnök is egyetértett.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.