A NATO-közlemény szerint ez lehet majd a szövetség valaha is végrehajtott legnagyobb együttműködési programja. Mint a megfogalmazás is mutatja, nem az amerikai csillagháborús tervek fölelevenítéséről, illetve az interkontinentális rakéták elfogását célzó rakétaelhárító-rendszerek európai telepítéséről van szó: a NATO-terv a kisebb, legfeljebb néhány száz kilométeres hatótávolságú hordozóeszközök, mint például az első öbölháborúban bevetett iraki Scud-rakétákhoz hasonló eszközök megsemmisítését szolgálja.

A kiadott közlemény maga is utal arra, hogy az ilyen típusú, hadszíntéri rakétaelhárító rendszer létrehozásának szükségessége 90-es években vált nyilvánvalóvá (az öbölháború 1991-92-ben volt), s "mivel számos ország továbbra is ballisztikus rakétaprogramokon, illetve vegyi, nukleáris és biológiai robbanótöltetek kifejlesztésén dolgozik, tovább nőtt a hatékony védelem szükségessége".

A program beindításáról már 10 éve folytak a megbeszélések a NATO berkein belül, s a végleges döntés - amelyet csak most hoztak nyilvánosságra - a múlt pénteken született meg. Az új rendszer a már meglévő, az egyes országok hadrendjében szereplő rakétaelhárító rakétákat (például az amerikai fejlesztésű Patriotokat vagy a MEADS-rendszert) foglalja egységbe, hogy a különböző eszközök összehangolhatóak és könnyen bevethetőek legyenek. Azaz nem az elhárító rakéták egységesítéséről, hanem egy koordináló rendszer kiépítéséről és a telepíthetőség biztosításáról van szó, amire a NATO saját forrásaiból 650 millió eurót költ majd. Ugyanakkor maguknak a rakétáknak a beszerzése továbbra is nemzeti hatáskörben marad, s ez a fenti  összegnek a többszörösét is kiteheti majd. A teljes rendszernek a tervek szerint 2010-re kell bevethetővé válnia.