2005. március. 01. 18:55 MTI Utolsó frissítés: 2005. március. 01. 18:58 Világ

Az Egyesült Államokban is beperelték Rumsfeldet

Pert indított Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter ellen Irakban és Afganisztánban megkínzott nyolc fogoly nevében két amerikai emberi jogi szervezet.

A védelmi minisztert szűkebb pátriájában, Illinois államban perelte be kedden az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU) és a Emberi Jogok Mindenekelőtt (HRF) jogvédő szervezet.

Anthony Romero, az ACLU igazhatója keddi washingtoni sajtóértekezletén hangsúlyozta, hogy Donald Rumsfeldet személyes felelőség terhel a kínzásokért, mivel ő maga hagyta jóvá a foglyokkal való bánásmód irányelveit, a vallatási módszereket, amelyek a botrányos visszaélésekre vezettek.

A nyolc felperes testi és lelki sérüléseket szenvedett iraki és afganisztáni börtönökben. Amerikai katonák ütötték, verték, szexuálisan megalázták őket, színlelt kivégzésekkel, halálos fenyegetésekkel, fájdalmas, torz testtartásba kényszerítő bilincseléssel gyötörték őket a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint.

A védelmi miniszter ellen nem ez az első kereset a foglyokkal elkövetett visszaélések ügyében. Tavaly novemberben Németországban indítottak pert Rumsfeld és más amerikai tisztségviselők, köztük George Tenet, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség volt igazgatója ellen a Bagdad melletti Abu Graib-i börtönben elkövetett fogolykínzásokért.

Németországban az emberi jogok megsértéséért és háborús bűncselekményekért akkor is per indítató, ha azokat más országokban követték el. A német hatóságok mindazonáltal február 10-én bejelentették, hogy nem járnak el az amerikai védelmi miniszter ellen.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.