2005. február. 02. 08:14 MTI Utolsó frissítés: 2005. február. 02. 08:16 Világ

Elfogták az al-Kaida európai szóvivőjét?

A belga hatóságok kedd este őrizetbe vettek egy 28 éves, marokkói származású férfit, aki a feltételezések szerint az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet európai szóvivője.

Juszef Belhadzs őrizetbe vételére Madrid kérésére került sor. A spanyolok kedd délután jelentették be, hogy elfogtak négy gyanúsítottat a tavaly márciusi madridi pokolgépes robbantássorozattal összefüggésben, s hogy nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki Belhadzs ellen, aki gyanújuk szerint nem más, mint az al-Kaida európai szóvivője.

A madridi vonatrobbantások majdnem kétszáz halálos áldozatot követeltek. A terrorakciót valószínűleg a Marokkói Iszlám Harci Csoport (GICM) hajtotta végre, márpedig ez az al-Kaidához kötődik.

A Belgiumban élő Belhadzsot tavaly márciusban egyszer már őrizetbe vették a belga hatóságok: ez utóbbiak ekkor a GICM belgiumi ágát akarták felgöngyölíteni, s így került hálójukba a marokkói férfi. Az ellene felhozott vádak azonban ekkor még nem voltak súlyosak, így júniusban szabadon engedték.

A rendőröknek egyébként szerencséjük volt, hogy sikerült Belhadzsot újból előállítaniuk: a spanyol és ezen keresztül a belga sajtó ugyanis még azt megelőzően megkapta a hírt az ellene kiadott letartóztatási parancsról, mint hogy őrizetbe vétele ténylegesen is megtörtént volna, így a belga nyomozó szerveknek kérniük kellett a helyi médiát, hogy a hírt ne hozzák idő előtt nyilvánosságra, ne riasszák el a férfit.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?