A szovjet birodalom utódállamaiban fokozódik a Moszkva-ellenesség
Oroszország az elmúlt 15 évben gyors pozícióvesztésen ment keresztül a Szovjetunió utódállamival folytatott külkapcsolataiban, olyan inkompetens Kreml tisztviselőknek köszönhetően, akik szövetségest keresve nem jó irányba tapogatóztak – írja az orosz Nyezaviszimaja Gazéta.
Az idei év számtalan meglepetést tartogat a Független Államok Közössége (FÁK) államai számára. Moldáviában márciusban parlamenti választásokat tartanak. A szavazás kimenetele nagyban befolyásolja a Románia és Ukrajna közt fekvő ország külkapcsolatait, nemcsak a szomszédjaival, de Oroszországgal is. Az orosz tájékozódást más megvilágításba helyezi, hogy Moldávia elsődlegesen semlegességének megőrzésére törekszik, és az euroatlanti integrációt célozta meg.
© AP |
A volt Szovjetunió területén lévő országok mind kevesebb megértését tanúsítanak Moszkva birodalmi törekvései iránt, és mind többen a demokratikus politikai és társadalmi változásokat, illetve nyugatbarát politikát választják az önmagukat és a rendszert túlélő volt szovjet vezetők rosszallása dacára.
Ennek ellenére vannak – sokak szerint átmenetei – orosz sikerek is. Egyik példa erre Örményország, ahol az alkotmánybíróság megerősítette posztján a Moszkva-barát Robert Kocsarian elnököt, akinek 2003-as megválasztása a demokrácia megcsúfolása volt. Ezzel együtt Örményországra mind nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik a karabahi terület rendezésének ügyében, vagyis hogy a jogilag Azerbajdzsánhoz tartozó területről végre vonuljanak ki az örmény csapatok. A Kreml mégis a Kocsarian-rezsimet támogatja, anyagilag és katonailag egyaránt. Az egyre erősödő ellenzék véleménye szerint ez is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Oroszország mindinkább veszít az örmény társadalomra gyakorolt befolyásából.
A külkapcsolatokban a Moszkva-ellenesség egyre nő a volt Szovjetunió területén. Ez ugyan nem feltétlenül mutatkozik meg a felszínen, de szakértők szerint még az oroszok iránt lojális közép-ázsiai politikai vezetők és a belorusz elnök, Alekszander Lukasenko és a Kreml kapcsolatában is jelen van.
A FÁK jelentősége mindinkább nyugdíjas teadélutánhoz hasonlítható. Pedig az „integráció” nagy tervekkel indult, elég csak a Egyesült Gazdasági Övezet (EEP) tervére gondolni, amelyet Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán alkot. A viszonyokat jól jellemzi, hogy az EEP törekvései ellensúlyozására létrejött egy másik csoport Grúzia, Ukrajna, Üzbegisztán, Azerbajdzsán és Moldávia részvételével.
A Putyin-kormány stratégiájának gyengesége leglátványosabban a decemberi ukrajnai választások idején mutatkozott meg, amikor az Oroszországon kívüli világ egységesen takart fel Juscsenko mellett, az orosz külpolitika mégis Janukovicsot támogatta.
Gleb Pavlovszkij politikai tanácsadó szerint Oroszország egyszerűen „helytelenül cselekedett az Ukrán választások kérdésében”. Ezzel szemben sokan vélték úgy a moszkvai külügy irodáiban, hogy Putyin elnök számára a legelőnyösebb az Oroszország kontrollálta szovjet stílusú rezsim fennmaradása, akár az orosz ajkú kelet- és dél-ukrán lakosság szeparatista törekvéseinek támogatása árán is. Eközben a Kreml nem vette észre, hogy az ukrán politika legfontosabb meghatározói nem a nemzetiségek vagy a területi egységek, hanem a klánok.
Emiatt titulálta a német Frankfurter Allgemeine Zeitung „erőszakos beavat-kozásnak” az orosz lépéseket és amatőr külpolitikának a tanácsadók elképzeléseit.
Az orosz beavatkozás az abház viszonyokba, ha lehet, még durvább. Moszkva nyíltan támogatja az abház szeparatizmust, és ezzel nullpontra fagyasztja a grúz-orosz viszonyt. Nyugati elemzők szerint, amennyiben Oroszország civilizált, demokratikus elveken működő, a szomszédival jó viszonyt ápoló állammá igyekszik lenni, előbb-utóbb fel kell hagynia a szeparatisták törekvéseinek támogatásával.
A grúz, a moldáv és az ukrán kérdésben folytatott orosz politika megmutatta, ha Putyin elnök és csapata nem változtat szomszédjaival folytatott külpolitikáján, akkor az EU, a NATO, de még az Egyesült Államok rosszallását is kivívhatja. Mint ahogy ki is vívta. Az ukrán krízis idején a hidegháború óta nem tapasztalt elhidegülés jelei mutatkoztak a nyugati világ és Oroszország között.
Mindeközben Moszkva a nyugati kormányok szemére veti, hogy kevés megértést mutatnak speciális problémái iránt. És ebben is van valami, hiszen a csecsen konfliktust egy időre Washington is elfeledte, cserébe, hogy a Kreml nem akadályozza Bush elnök nagyszabású terrorellenes háborúját. Ezzel együtt Moszkva nem követhet el nagyobb hibát, mintha sértettségében enged az izolacionizmus és a birodalmi nosztalgia szirénhangjainak.