2005. január. 12. 08:29
MTI
Utolsó frissítés: 2005. január. 12. 08:41
Világ
Albánia felszámolja több évtizedes vegyifegyvereit
Albánia az Egyesült Államok 18,3 millió dolláros támogatásával 2007-ig semmisíti meg az Enver Hodzsa, egykori kommunista diktátor idejéből származó vegyi fegyvereit - jelentette be Pandeli Majko védelmi miniszter.
Albánia 2003-ban jelentette be, hogy 16 tonna, kínai gyártmányú vegyifegyver-hatóanyag van a birtokában. Illetékesek szerint tárgyalások folytak Washingtonnal arról, hogyan akadályozzák meg, hogy ezek a fegyverek illetéktelenek kezére jussanak, illetve hogyan semmisítsék meg őket.
Albánia a tervek szerint jövőre tesz szert egy különleges égetőműre, amelynek segítségével megkezdhetik a készletek megsemmisítését. A vegyi fegyvereket Enver Hodzsa egykori kommunista diktátor rendszere vásárolta a hetvenes években Kínától.
Claesen D. Wyckoff, az amerikai védelmi minisztérium magas rangú illetékese bejelentette, hogy rövidesen meglátogatja a Tirana közelében lévő létesítményt, ahol a vegyi fegyvereket - mustárgázt és egyéb vegyi anyagokat - tárolják.
Amerikai illetékesek korábbi közlése szerint több mint egy évtizeden át a vegyi anyagokat csak kezdetlegesen őrizték. Tiranai illetékesek viszont, akik eddig csak a The Washington Post riporterének engedték meg, hogy a helyszínre látogasson, ragaszkodnak hozzá, hogy a hatóanyagokat "úgy őrizték, mint az
államkincstárt".

2003. április. 14. 09:25
Bush szerint Szíria is rendelkezik vegyi fegyverekkel
Világ
2003. április. 15. 17:49
Szíria cáfolja a vegyi fegyvereiről szóló amerikai vádakat
Világ
MTI
2004. december. 08. 09:26