2004. szeptember. 07. 19:52
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Európai Parlamenti határozat a vajdasági atrocitásokról
Magyar kezdeményezésre határozati javaslatokat fogadott el az Európai Parlament néppárti, valamint szocialista frakciója Brüsszelben a vajdasági atrocitások ügyében.
Gál Kinga, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség európai parlamenti képviselője, a néppárti kezdeményezés előterjesztője azt mondta: a javaslat alapján a frakció a jövő heti strasbourgi plenáris ülésre olyan javaslatot visz, amely felhívja a szerb hatóságokat a vajdasági atrocitások kivizsgálására és megelőzésére, és kilátásba helyezi akár vizsgálóbizottság felállítását is.
A tervezet felhívja a szerb és montenegrói hatóságok figyelmét, hogy tegyenek azonnali és hatékony lépéseket annak érdekében, hogy a megtörtént esetek ne maradhassanak következmények nélkül, és továbbiak ne fordulhassanak elő. Kérné a parlament Délkelet-Európával foglalkozó delegációját, illetve a külügyi bizottság emberi jogi albizottságát, hogy kísérje figyelemmel, mi történik a Vajdaságban, és ha szükséges, állítsanak fel vizsgálóbizottságot.
Tabajdi Csaba az EP valamennyi képviselőjének elküldött egy összeállítást a vajdasági kisebbségellenes akciókról. A dokumentációt a Magyar Emberjogi Alapítvány készíttette. A részletes dokumentum tartalmazza az elmúlt másfél év alatti jogsértéseket, amelyek 2003 ősze óta különösen intenzívvé váltak. Az anyag fényképekkel illusztrálva, a helyszín, a körülmények pontos dokumentálásával mutatja be az eseteket. Tabajdi úgy fogalmazott, hogy az alapítvány nemzetközileg elismert, nem kormányzati szervezet, dokumentációja hatékonyabban győzheti meg a képviselőket. (MTI)