2004. augusztus. 03. 10:33 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Önmagával pereskedik Kolozsvár polgármestere

Saját magával áll perben Emil Boc kolozsvári polgármester, aki egy olyan bírósági határozat ellen nyújtott be fellebbezést, amelyben korábban ő maga és az általa képviselt Demokrata Párt (PD) volt a nyertes - olvasható a keddi romániai magyar sajtóban.

A kolozsvári Krónika emlékeztet: Boc 2004 elején, a Demokrata Párt Kolozs megyei szervezetének elnökeként indított pert a kolozsvári polgármesteri hivatal ellen, mivel az akkori polgármester, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar idején a városháza nagyobb bért szabott ki a pártszékházra, mint amennyit jogosan lehetett volna. A demokrata párti ügyvéd-politikus első fokon meg is nyerte a pert.



"Mint polgármesternek azonban a városháza érdekeit is néznem kell, ezért fellebbezni fogok" - jelentette ki a városgazda, aki hétfőn be is váltotta ígéretét. A fellebbezési kérelmet a kolozsvári táblabíróságon tárgyalják. Boc a tárgyalásokon kettős minőségében fog megjelenni: felperesként mint a Demokrata Párt Kolozs megyei elnöke, alperesként pedig mint polgármester. "Nem volt választásom, polgármesteri kötelességem az intézmény és a kolozsváriak érdekeit képviselnem" — jelentette ki a kolozsvári Szabadságnak a polgármester.
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.