2004. május. 18. 15:47
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Mégsem Sonia Gandhi lesz India új miniszterelnöke
Lemondott kormányfői ambícióiról Sonia Gandhi, az Indiai Nemzeti Kongresszus (INK) vezére. Egyes források szerint Gandhi helyett inkább Manmohan Szingh volt pénzügyminiszter, az indiai gazdasági reformok atyja lehet az új kormányfő.
"Mélységes alázattal el kell utasítanom ezt a megbízatást" - közölte az olasz származású Sonia Gandhi, amikor pártjának parlamenti képviselőivel találkozott Újdelhiben.
Salman Hursid, az INK egyik vezetője szerint Gandhi részéről valóban morális döntés született. "Nem hiszem, hogy a párt vezetői képesek lesznek véleményének megváltoztatására. Ha valaki is véleményének megmásítására bírhatná - ez egyébiránt nagyon nehéz - csak az utca népe lehet" - mondta, miközben a párt néhány ezer szimpatizánsa több órája már Sonia Gandhi lakhelye előtt gyülekezett, sőt sokan öngyilkossággal fenyegetőztek, ha lemond a miniszterelnöki tisztségről.
Az INK egyik szövetségesének parlamenti képviselője korábban úgy értesült, hogy Sonia Gandhi gyermekei biztonsági okokból ellenezték, hogy édesanyjuk vállalja el a miniszterelnöki posztot.
Abdul Kalam indiai államfő, aki a nap folyamán rövid időre találkozott Sonia Gandhival, a várakozások eredményével ellentétben nem őt bízta meg őt az új kormány megalakításával - írta az MTI. Az indiai médiumok azt sugallták, hogy Gandhi erre a posztra inkább Manmohan Szingh, valamint Pranab Kumar Mukerdzsi volt pénzügyminisztereket javasolta.
Oscar Fernandez, az INK főtitkára azonan később cáfolta a sajtóban is szárnyra kapott találgatásokat. Kijelentette, hogy az indiai államfő csupán a pártok támogatását bizonyító leveleket kérte Sonia Gandhitól a keddi találkozón, amit szerdán bizonyára meg is kap a párt vezérétől.