2004. február. 10. 09:59 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Az amerikaiak szerint polgárháborút tervez az al-Kaida

Az Irakban állomásozó koalíció birtokába került dokumentum szerint a terrorszervezet célja a síiták és a szunniták közti konfliktus kirobbantása.

Hétfői bagdadi sajtókonferenciáján Mark Kimmitt amerikai tábornok elmondta: a dokumentum tartalmát, amelyről a New York Times (NYT) is beszámolt, „hihetőnek” tartja. Világos, hogy egyes tervek szerint Irakan polgárháborút készülnek kirobbantani – mondta a tábornok. A NYT szerint a tizenhét oldalas, keltezés nélküli írás egy Abu Muszab az-Zarkavi nevű jordániai férfitől származik, akit az Egyesült Államok a terrorszervezettel fenntartott állítólagos kapcsolatai miatt régóta megfigyelés alatt tart. A dokumentum arra szólítja az iszlám szervezeteket, hogy a helyi közösségek közt szítsanak konfliktust. Az Egyesült Államok vezette koalíció szóvivője, Dan Senor ugyancsak a hétfői sajtótájékoztatón elmondta: az iratot egy bagdadi, az al-Kaida egyik rejtekhelyén tartott rajtaütés során találták.



A dokumentum azon sajnálkozik, hogy nem sikerül az al-Kaidának az amerikai csapatokat kiűzni Irakból, valamint javasolja: júniusig szervezzenek támadást a síita többség ellen avégett, hogy a szunnilta kisebbség ellentámadását provokálják ki ezzel. A NYT szerint a a koalíciós erő június 30. előtt akarja ideiglenes kormányát felállítani, így az izgatás ezt volna hivatott megakadányozni.



Az Egyesült Államok külügyminisztere, Colin Powell szerint a dokumentum hitelt adhat azoknak a feltételezéseknek, amely szerint Szaddám Huszein rezsimje és a terrorszervezet között kapcsolat áll fenn.



Hétvégén amerikai katonák elfogták az iraki Muhszin Hádr al-Hafádzsit, a katonai erővel tavaly tavasszal elűzött bagdadi rezsimhez tartozó, leginkább keresett 55 személy egyikét, aki a Baasz Párt dél-iraki elnökeként Szaddám Huszein diktátort szolgálta.



Hádr elfogásával már csupán 11 személy nem került kézre a szóban forgó 55 közül. A bujkálók listáját jelenleg az eredetileg hatodik legkeresettebb személyiség, Izzat Ibrahim al-Dúri tábornok - Szaddám egyik legközelebbi bizalmasa - vezeti, akinek elfogását különböző forrásból már több ízben bejelentették, de később e közlések mindig hamisnak bizonyultak. (hvg.hu)
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.