2004. január. 15. 08:56
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Dél-Korea: lemondott a külügyminiszter
Egy nappal azután, hogy az államfő bírálta a külügyi tárca egyes vezetőit, és jelentős személyi változásokat helyezett kilátásba, lemondott a dél-koreai külügyminiszter. Az államfő korábban az erősen Washington-barát külpolitikai kiegyensúlyozását ígérte.
Jun Jong Kvan külügyminiszter lemondását elfogadta Ro Mu Hjon elnök. Ro Mu Hjon szerdán nyilvánosan bírálta a külügyminisztérium vezetőit, akik nyíltan hangot adtak az államfő külpolitikai irányvonalával szembeni ellenérzésüknek. Nevek említése nélkül közölte, hogy ezeket a személyeket leváltja posztjukról, és így többé nem lesz akadálya külpolitikája érvényesítésének.
A tavaly februárban hivatalba lépett államfő a korábbi, erősen Washington-barát külpolitika kiegyensúlyozását ígérte választási kampányában. Magas rangú külügyi vezetők nem értenek egyet ezzel, s ellentétes véleményüknek hangot is adtak.
Jun Jong Kvan az államfő hivatalba lépése után Go Kun vezetésével felálló kormány tagjaként lett külügyminiszter. Az államfő szóvivőjének közlése szerint a külügyminiszter lemondásával vállalta a felelősséget azért, mert nem tudott az államfő útmutatásaival összhangban álló külpolitikát kialakítani. (MTI)