2004. január. 10. 10:46
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Szaddám Huszein hadifogolystátust kapott; iraki bírálat
Az AFP hírügynökség értesülései szerint az iraki ideiglenes kormányzótanács ingerülten fogadta a Pentagon döntését arról, hogy a megbuktatott iraki elnököt hadifogollyá nyilvánították.
Dara Nureddin, az ideiglenes kormányzótanács jogi bizottságának vezetője szerint "Huszein háborús bűnöket követett el irakiak ellen, ezért iraki bíróság előtt fog felelni, irakiak fognak ítélkezni felette".
Az ügy előzménye, hogy a Pentagon tegnap hivatalosan is elismerte: a volt iraki elnököt megilletik a hadifoglyokkal való bánásmódot szabályozó genfi egyezményben előírt jogok, mivel a volt rezsim fegyveres erőinek vezetőjeként hadifogolynak számít.
Donald Rumsfeld védelmi miniszter korábban kitérően válaszolt arra a kérdésre, hogy Huszeint hadifogolynak tekintik-e. A minisztert azzal a televíziós felvétellel kapcsolatban faggatták, amelyen a 66 éves exdiktátort egy katonaorvos szájüreg-vizsgálatnak veti alá, a hajában pedig tetveket keres.
Szaddám Huszein nyolc hónapig bujkált, míg végül tavaly december 13-án elfogták szülővárosa, Tikrit közelében, ahol egy tanyán egy földbe ásott pincelyukban rejtőzködött. A volt diktátort katonai források szerint Irakban tartják fogva. George Bush elnök korábban úgy nyilatkozott, hogy Huszeint Irakban kell bíróság elé állítani, és véleménye szerint halálbüntetést érdemel.