2003. december. 29. 14:37 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Pakisztán: a parlament megszavazta az alkotmánymódosítást

A módosított alkotmány megerősíti az elnök jogköreit, felhatalmazza őt többek között a parlament feloszlatására és a kormányfő menesztésére is.

Az egyhangúlag elfogadott módosítás értelmében Pervez Musarraf pakisztáni tábornok-elnök további egy évig megtarthatja azokat a jogköreit, amellyel őt a hatalomba juttató, 1999-es vértelen államcsíny után felruházták. Az alkotmánymódosítási javaslat keresztülvitelében nagy szerepe volt annak, hogy múlt szerdán Musarraf pártja és a radikális muzulmán ellenzék hatpárti szövetsége megállapodást kötött egymással. Eszerint az ellenzék bizalmatlansági indítvánnyal nem akadályozza, hogy az államfő kitöltse 2007 végéig szóló mandátumát, cserébe azonban Musarraf a jövő év végéig lemond vezérkari főnöki tisztségéről és még néhány további jogköréről.



A kormányzó Pakisztáni Muzulmán Liga - Kuaid-a-Azam (PML-Q) szóvivője szerint az alkotmánykiegészítéssel megkezdődött az igazi demokrácia Pakisztánban. A legnagyobb ellenzéki párt, a Pakisztáni Néppárt (PPP) azonban úgy véli, hogy a törvényjavaslat átpasszírozása a nemzetgyűlésen a demokrácia és a civil társadalom meggyalázása volt. A kezdeményezést szintén elutasító párt, a Pakisztáni Muzulmán Liga (PML) szerint az alkotmánymódosításokkal Pakisztán ismét visszatért a katonai uralom alá.



Az alsóházi döntést követően az alkotmányváltoztatási tervezet a szenátus elé került, ahol megszavazása szakértők szerint már csupán formalitás lesz. A tervek szerint január első napjaiban bizalmi szavazást tartanak a parlamentben Musarraf elnökségével kapcsolatban.



Musarraffal kapcsolatos az a Debka nevű internetes honlap által közölt, hivatalosan meg nem erősített hír is, miszerint az elnök elleni múlt heti merényletet egy izraeli fejlesztésű berendezés hiúsította meg, mely az öngyilkos merénylőket célpontjuk elérése előtti robbantásra késztetik. (MTI)
Hirdetés