2003. október. 06. 08:49 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Izraeli csapás Szíriában: elnapolt BT-ülés, a Hamász megtorlással fenyeget

Szíria ENSZ-nagykövete arra kérte a Biztonsági Tanácsot, hogy határozatban ítélje el a "szuverenitása ellen elkövetett" izraeli katonai támadást; a BT ülését végül elnapolták. A vasárnapi akcióval Izrael a 19 halálos áldozatot követelő haifai merényletre válaszolt. A Hamász azzal fenyegetőzik, hogy megtorolja Izrael szíriai célpontok elleni támadását.

Az izraeli légierő vasárnap az Iszlám Dzsihád egyik szíriai kiképzőtáborára mért csapást, miután a szélsőséges szervezet beismerte, hogy ők követték el a szombati, haifai öngyilkos merényletet, amelyben 19 izraeli halt meg. Az izraeli légicsapás a szíriai fővárostól 15 kilométerre lévő Ejn Szahevet érte, ahol a Népi Front Palesztina Felszabadításáért - Főparancsnokság nevű szélsőséges szervezethez kötődő palesztin menekültek élnek.
Izrael lépését a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésén azzal indokolta, hogy szerinte Szíria támogatja a terroristákat. Az izraeli ENSZ-nagykövet kijelentette: országának joga volt az önvédelmi válaszcsapásra a haifai merénylet után. Izrael szerint a haifai Maxim étteremben végrehajtott támadást magára vállaló Iszlám Dzsihádon kívül más szervezetek is használták a bázist. Ariel Saron izraeli miniszterelnök szóvivője vasárnap kijelentette: nem zárhatók ki az újabb csapások szíriai célpontok ellen, ha Damaszkusz továbbra is védelmet nyújt az Izrael elleni támadásokat előkészítő szervezeteknek.
Szíria szerint az izraeli támadás polgári személyek által lakott területeket ért, több polgári személyt megsebesített, jelentős anyagi károkat okozott. Kérésére a Biztonsági Tanács vasárnap összeült, de hétfőre virradóra elnapolták a tanácskozást. Szíria igazolatlannak nevezte a támadást, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek a térségben.
A nyilvános vitában több állam elítélte mind az izraeli eljárást, mind a haifai öngyilkos merényletet. Emyr Jones Parry brit ENSZ-nagykövet szerint Izrael nem engedheti meg magának, hogy jogos felháborodása olyan cselekedetekre ragadtassa, amelyek nem csak a békefolyamatot ássák alá, de Izrael érdekeinek is ártanak. Kofi Annan ENSZ-főtitkár közleményben ítélte el az izraeli légitámadást, amely szerinte kiszélesítheti a jelenlegi konfliktust a térségben.
Az Egyesült Államok vasárnap felszólította Izraelt és Szíriát, hogy tartózkodjanak minden olyan lépéstől, amely tovább élezné a feszültséget a Közel-Keleten. John Negroponte amerikai ENSZ-nagykövet mindazonáltal nem ítélte el az izraeli légitámadást, s kijelentette: Szíria a rossz oldalon áll a terrorizmus elleni harcban, s fel kellene hagynia az olyan csoportok támogatásával, amelyek a haifaihoz hasonló terrorcselekményeket követnek el.
A Hamász szélsőséges palesztin szervezet katonai szárnya kilátásba helyezte, hogy megtorolja a szíriai palesztin célpontok ellen végrehajtott vasárnap reggeli támadást. A csoport nyilatkozata szerint bármely arab országot is ér támadás, az egyenértékű a palesztin nép elleni agresszióval. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.