2003. október. 01. 10:54 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

Lindh-gyilkosság: DNS-bizonyíték a gyanúsított ellen

Az első számú gyanúsított DNS-nyomait találták meg szakemberek azon késen, amellyel a tettes három hete halálosan megsebesítette Anna Lindh svéd külügyminisztert.

Az Expressen című stockholmi újság szerdai számában rendőrségi körökre hivatkozva számolt be arról, hogy a vadászkésről vett mikroszkopikus kicsinységű DNS-minta azonos a gyilkosság elkövetésével alaposan gyanúsított, egy hete őrizetben lévő férfi genetikai ujjlenyomatával.
Anna Lindh svéd külügyminiszter asszonyt szeptember 10-én Stockholm egyik nagyáruházában szúrták le. A politikusnő másnap belehalt súlyos sebesüléseibe. A 24 éves, lelki betegnek tartott, szerb származású Mihajlo Mihajlovic az Expressen előző napi számában közölt értesülések szerint anyjának már elismerte, hogy ő gyilkolta meg Lindhet, rendőrségi kihallgatásain azonban mindeddig tagadott. (MTI)
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.