2003. szeptember. 01. 17:34
Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00
Világ
Spanyolország: polgárháborús tömegsírt találtak
Az 1936-1939-es spanyol polgárháború feltehetően egyik legnagyobb tömegsírját fedezték fel a Granada közelében fekvő El Carrizal településen.
Történészek becslése szerint a dél-spanyolországi Alpujarras hegységnek azon a meredélyén, ahol a leletre rátaláltak, ötezer kivégzett ember tetemét földelték el. Az El Pais című spanyol napilap hétfői jelentése szerint az eltemetett áldozatok köztársasági milicisták vagy a nemzetközi brigádok tagjai lehettek, akiket Fracisco Franco későbbi diktátor (1939-1975) csapatai végeztek ki, miután a köztársaságiak a malagai partoktól az Alpujarras felé menekültek.
Az Egyesület a Történelmi Emlékezet Visszanyerésére (ARMH) tagjai azt követően kezdtek kutatni El Carrizalban, hogy helyi lakosok felhívták figyelmüket: építőmunkások ember maradványokat tüntettek el. A helyszínen a spanyol építésügyi minisztérium már hónapok óta dolgozik egy védőfal építésén: helyi lakosok szerint az építőmunkások azért nem akartak semmit sem elárulni a talált leletekről, mert munkájukat féltették.
A három éve alakult ARMH azt szeretné elérni, hogy hantolják ki és azonosítsák a fasiszták által kivégzett 35 ezer embert, akiket hivatalosan a spanyol polgárháború eltűntjeiként tartanak nyilván. Annak idején a szemben álló felek soraiban összesen 600 ezer ember vesztette életét. (MTI)