2003. augusztus. 27. 15:01 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Világ

India: 40 halott egy hindu vallási ünnepen

Negyven embert halálra tapostak, 124 személy megsérült szerdán egy hindu vallási ünnepen a Mahárástra állambeli Naszikban. Közben a bombayi rendőrség vezetője közölte: a hét elejei bombayi kettős pokolgépes merényletet feltehetőleg a TNT-nél jóval erősebb RDX robbanóanyaggal követték el.

A Naszkiban rendezett vallási ünnepségen bekövetkezett tömegszerencsétlenség előzménye az volt, hogy a hindu zarándokok tömege egy keskeny úton indult meg a Godávari folyó felé a megmerítkezési szertartáshoz. Az emberáradat egy helyen áttörte a védőkorlátokat, az elöl haladók elestek, az utánuk következők pedig rájuk zuhantak.
A július 30. és szeptember 1. közötti hagyományos hindu vallási ünnepen a zarándokok megmerítkeznek a szentnek tartott Godávari és a Narmada folyókban, ahol a szertartás során hitük szerint megtisztulnak bűneiktől. A rendőrség becslése szerint a szerdai napon Naszik településen másfél millió zarándok vett részt a rituálén.
Bombayi merényletek: azonosították a robbanóanyagot
Randzsit Sarma rendőrfelügyelő, Bombay rendőrségének vezetője bejelentette: feltehetően egy igen nagy hatóerejű robbanóanyaggal, a kasmíri muzulmán harcosok által gyakran használt RDX-szel követték el a hét elejei bombayi kettős pokolgépes merényletet. Az egyik bombayi hindu templomnál, illetve az India Kapujaként ismert emlékműnél gépkocsiba rejtett pokolgépekkel elkövetett merényleteknek a legújabb jelentések szerint 51 halálos áldozata és 156 sebesültje volt. A főként katonai célokra használt RDX hatóereje a TNT erejének több mint másfélszerese. Az 1993. márciusi bombayi robbantásokat - amelyekben több mint kétszázötvenen haltak meg - szintén RDX robbanóanyaggal követték el.
Szerdán indiaiak ezrei vonultak fel feketébe öltözve Bombay utcáin a hétfői merényletek ellen tiltakozva. Az India Kapuja emlékműnél több mint háromezren gyűltek össze, hogy a szövetségi állam kormányzatának székházához induljanak. Végül a tömeg feloszlott, miután 500 méterre a kormány épületétől bambuszbotokkal felfegyverzett rendőrök megakadályozták, hogy a menet eljusson céljához. (MTI)
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.