„Ha elromlana a tévéjük, csak tegyék a képernyő elé valamelyik portrémat és ismét lesz adás.” Szaddám Huszein "örökös programigazgató" e viccesnek is nevezhető kijelentése jól jelzi, milyen fontos volt számára a média, amiben ő jelentette a tartalmat. Huszonöt évig tartó uralma alatt sem ő nem létezhetett nélküle, sem a napilapok, a televíziók, a rádiók nem létezhettek az "iraki-iráni háború hőse" nélkül. A diktátor bukása és az amerikai politikai és katonai jelenlét azonban új fejezetet nyitott az iraki média történetében.
A koalíciós erők Bagdadba érkezésével egyidejűleg megszűntek az iraki napilapok, a hivatalos és a műholdas televíziók, köztük a Fiatalság nevű csatorna, amit – több médiumhoz hasonlóan - a diktátor Udáj nevű fia igazgatott. De a Huszein-rezsimet kiszolgáló újságírókat nem eresztették szélnek, mi több, aktív közreműködésükre számítanak a média újjáépítésében és későbbi működésében.
A rekonstrukciónak – azon belül a rádió mint az ország legfontosabb tömegtájékoztatási eszköze – újjászervezésének az Iraki Újjáépítési és Segély Iroda (ORHA) viszonylag hamar nekilátott. Bagdad bevétele után tíz nappal, április 19-én a nemzetközi repülőtér zónájában már fogható volt egy arab nyelvű rádiós csatorna. Az amerikaiak által felügyelt adónál korábban külföldre menekült iraki emigránsok és az állami rádiók egykori munkatársai állítják össze naponta azt a három órás – keleti zenéből és hivatalos közleményekből álló – műsort, ami aztán a nap 24 órájában folyamatosan ismétlődik. Az amerikaiak a déli Umm-Kaszr városban is alapítottak egy adót, amit a tervek szerint később a jóval népesebb Bászrába helyeznek át. Az első olyan rádió, amely nemzetközi, regionális és iraki híreket is sugároz, csak május 25-e óta hallható Bagdadban; a rádiókat elsősorban arra használják az amerikaiak, hogy utasításaikat ismertessék a lakossággal.
Kurdisztánban nem kellett új médiumokat alapítani, az országnak ez a része tizenkét éven át kicselezte a központi ellenőrzést; bár ez sem jelenti azt, hogy az itt működő rádiók függetlenek lennének. Ellenkezőleg. Valamennyi rádiónak van saját pártja, azaz minden pártnak van saját rádiója: a Kurdisztáni Demokrata Párt birtokolja a Kurdisztán Hangja, a Gulan, és a Radio Kurdistan nevű adókat, a Kurdisztáni Hazafias Unió pedig a Föld és a Kurd Nép Hangja nevű rádiók boldog tulajdonosa.
Az ORHA által felállított médiumok – akárcsak a közigazgatás - amerikai ellenőrzés alatt állnak és részei egy, az amerikai kormány által finanszírozott médiahálózatnak. A hálózat kiépítésére Washington - az ORHA médiáért felelős illetékese, Mike Furlong szerint - eddig 15 és 20 millió dollár körüli összeget költött. A beruházás inkább infrastrukturális fejlesztésekre kellett, a munkabérek valószínűleg nem vágják földhöz a büdzsét: a diktatúra idején ugyanis egy televíziós "sztárműsorvezető" havi 25 dolláros fizetése már messze meghaladta kevésbé híres kollégái bérét.
Az Egyesült Államok számára nem újdonság az iraki sajtót kezelni; az amerikai kormány számos külföldön működő ellenzéki médiumot támogatott már. Washington bábáskodása és anyagi támogatása mellett alapították 2001 szeptemberében a nyugati államokban, a Közel-Keleten, Európában, Ázsiában és néhány afrikai államban is fogható Liberty TV-t, a jelentősebb iraki ellenzéki pártokat tömörítő Iraki Nemzeti Tanács televíziós csatornáját. A Liberty TV 2002 májusában szűnt meg, miután az amerikai kongresszus február óta nem fizetett a televíziónak.
Az AFP-nek az új rádiók munkatársai elmondták: munkájukban függetlenek a koalíciós erőktől, akikre viszont adásban még véletlenül sem használnák a "megszálló erők" kifejezést. Szerintük a műsorokat az amerikaiak nem cenzúrázzák. Néhány napja azonban az Irak Hangja rádió dolgozóinak ki kellett tölteniük egy nyomtatványt, ami azt igazolta, hogy nincs közük a Báász párthoz; az amerikai polgári adminisztráció vezetője, Paul Bremer ugyanis parancsba adta az állami hivatalok "megtisztítását". Megfigyelők szerint az egykori káderek keresése és kiszűrése feszültségekhez vezethet a médián belül, ahol a diktatúrát félelemből vagy meggyőződésből kiszolgáló újságírók az újraindulásban éppúgy szerepük van, mint a külföldről hazatérő emigránsoknak.