Terror hvg.hu 2015. augusztus. 26. 09:48

Rák végzett a híres 9/11 túlélővel

Marcy Borders a terrortámadás egyik ikonikus túlélője volt, a testét borító – mérgező – hamu okozhatta később diagnosztizált betegségét.

A 42 éves korában elhunyt nőt a 2001-es terrortámadást követő menekülés közben Stan Honda (Agence France Presse) fotoriporter örökítette meg, ahogy teljes testét és riadt arcát por és hamu borította. A fotó és Broders később bejárta a világsajtót és "Hamus Hölgyként" vált híressé. 2014-ben diagnosztizáltak nála gyomorrákot, amely a korábban belélegzett és lenyelt mérgező hatású hamu következtében alakulhatott ki.

AFP / Stan Honda

A nő korábban adott interjújában arról számolt be, hogy semmilyen más komoly betegsége nem volt élete során. A túlélők közül százakat diagnosztizáltak már rákos megbetegedéssel, de az orvosok nem tudtak kimutatni egyértelmű kapcsolatot a keletkezett por és hamu, valamint a megbetegedések között – rengeteg közöttük tűzoltóként volt a helyszínen.

Borders elmondása szerint a róla készült fotó és a felhajtás miatt azonban közel 10 évig nem tudott túllépni a történteken, mert minden alkalommal, mikor meglátott egy repülőgépet, pánikba esett, vagy ha valakit meglátott egy épület tetején, attól tartott, az életére törnek.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.