A harci impotencia itt a nyerő. Ennyi telik.
Ebben az írásban nem oldom meg a menekülthelyzetet, az unió gondjait, de még csak Orbán Viktort sem távolítom el miniszterelnöki székéből, csupán a reménytelenségre és néhány szórakoztató aspektusra hívom fel a figyelmet.
Azt állítom: ez a mostani a második olyan helyzet a demokratikus Magyarország történelmében, amikor kormányozni kellene. Azaz a mérsékelten kalkulálható inputokra viszonylag gyorsan kellene értelmezhető outputokat előállítani, kevésbé digitális nyelven: reagálni kéne a helyzetre felelősségteljesen és értelmesen.
Az első ilyen megmérettetés a nemzetközi hitel- és általános gazdasági válság volt, amikor – mit ad isten?! – szintén egy alkalmatlan kormány szöszmötölt országunkban, próbáltak választást nyerni, próbálták úgy meghúzni magukat, hogy senki se vegye észre őket, és – amatőr, kisstílű alkatuknál fogva – loptak is, nehogy már megszakadjon az évezredes hagyomány.
Most éppen menekülők özönlenek Európába, és – mit ad isten?! – kormányunk ismételten alkalmatlan a kormányzásra. Ha ebből valaki arra következtet, hogy a válságok éppen a legrosszabb pillanatban törtek ki, azokat megnyugtatom: az elmúlt 26 évben bármikor ilyen állapotokat talált volna a bekövetkező vészhelyzet. A válság mindig rosszkor jön, de a hülyéket jobban letarolja, mint a felkészülteket. (Eszemben sincs párhuzamot vonni a mostani kormány és a szocialista-liberális kormány alkalmatlansága között, kétségtelen, bár nem megnyugtató tény, hogy két teljesen különböző alkalmatlanságról beszélhetünk, kár, hogy a kutyát sem érdekli.)
A Feláldozhatók című filmalkotásban kiöregedő, feláldozható, de végtelenül professzionális zsoldosok küzdenek a jó ügyért. Magyarországon ennek az ellenkezője történik: sérthetetlen amatőrök rontják és rontják egyre tovább a helyzetet, kizárólag saját érdekeiket szem előtt tartva.
Erről jut eszembe: a Fidesz értelmiségi tagozatának megszűnéséhez sem az vezetett, hogy felismerték alkalmatlanságukat, hanem a feladatok leegyszerűsödése, miszerint gyorsan sokat lopni egy analóg idióta is tud, ráadásul hatékonyabban, mint a néha el-elbizonytalanodó, erkölcsi érzékét tizedmásodpercekben mérhető késlekedéssel kikapcsoló bölcsész, és Orbán Viktornak nincs ideje. Nyilván rendkívül megengedően és lazán kezelem az értelmiségi kategóriát, amikor Giró-Szász és Répássy kapcsán ilyesmikről írok, de a magyar politikában, ahol Németh Szilárd vagy Tállai András helyzetbe kerülhet, a tagolt beszéd képessége már-már a klasszika-filológia vagy balneológia magasságába röpíti a funkcionáriusokat.
Nem tudom, meglepődött-e a miniszterelnök, amikor az óriásplakátok ellenére a menekültek mégis megérkeztek, vagy azon, hogy a kerítés megépítése után valamivel többen jönnek, mint előtte, de az egészen biztos, hogy a kormányzás továbbra sem fordult meg a fejében, viszont sokkal többet szerepel mostanában, mint a quaestoros időkben vagy L. Simon magömlésénél. Jól érzi magát, elemében van, legszívesebben lovon vágtázna körbe őrtornyok és lövészárkok között, hogy személyes varázsával buzdítsa a végeken szolgáló harcosait, de mivel ez nem biztonságos, inkább a Kossuth rádióban beszél arról, hogy ezek a menekültek nem is menekülteknek látszanak, hanem hadseregnek.
Nem állítom, hogy azt lát, amit szeretne, de feltétlenül el kell mesélnem annak a pszichiátriai osztályon kezelt hölgynek az esetét, aki minden reggel hétkor kiment a Karinthy Frigyes útra, és ott felnézett az egyik toronyház tetejére, hátha történik valami. Nem fogják elhinni, de minden reggel hétkor megjelent egy menyét a tetőn, és azt mondta az asszonynak, hogy menjen a kocsmába, ő pedig nem mert ellentmondani egy beszélő menyétnek. Lássuk be, mi sem igazán mernénk!
Orbán Viktor benéz a kamrába, és ott kolbászokat lát, de ezek a kolbászok fenyegetőek, mintha nem is kolbászok lennének, hanem egy hadsereg. Aztán kinéz az ablakon, ahol a járókelők, mint megannyi zsoldos. Még szerencse, hogy a Kossuth rádióban az ő hadserege van.
Senki sem civil.
Senki sem boldog attól, hogy háború van, de nem rajtunk múlik, ezt kell szeretni – mondja a miniszterelnök, miközben nincs háború, rajtunk múlik és rohadtul boldog az egésztől.
Nem tudom elég kövér és elég dőlt betűkkel leírni: Az az alkalmatlanság, ami a kilencvenes és kétezres években még csak belefért, ami esetleg arra jogosított valakit, hogy az ország ügyeibe beleavatkozzon, mára alapkövetelmény lett, aki nem alkalmatlan, az alkalmatlan, aki alkalmatlan, az alkalmas.
Egy régi vágású Fidesz-tag, egykori vezető a napokban annyi megjegyzést fűzött valamelyik külföldi újság Orbánt ekéző cikkének megosztásához, hogy figyeljünk inkább a kommentekre, mert ott nagy az egyetértők aránya, amiből – gondolom arra kellene következtetnünk, hogy… mire is? A hozzászólásokat elolvasva tényleg sokan lelkesednek Orbán politikájáért, többségében derék nácik, akik talán maguk is meglepődtek, hogy Európában van egy miniszterelnök, aki adja alájuk a lovat. Mérhetően népszerű a szélsőjobboldaliak körében ez a hőbörgő tehetetlenség, ez a harci impotencia, amit a miniszterelnök minden lehetséges fórumon megénekel, miközben újabb 84 000 menekültet enged regisztráció nélkül Európába.
Ha több pénz jön, akkor majd más lesz a helyzet.
Hozott szalonnával menekültirtást vállal.