Meglepő előadói felkérést kaptam az idei bálványosi szabadegyetemre. A kért előadás tárgyában semmi meglepő nincs („A magyar innováció globális kilátásai”), erről sok helyen sokszor publikáltam már, és a Graphisoft globális sikerei indokolhatják, hogy erről hitelesen szóljak. Sőt, az ezzel kapcsolatos, továbbra is optimista álláspontom is jól illeszkedhet a szabadegyetem szellemiségéhez.

Na, de miért hívnak meg az illiberalizmus szimbolikus fellegvárába egy olyan üzletembert, aki viszonylag gyakran és hangosan hirdeti liberális nézeteit? Ő pedig miért vállalja, hogy elmegy egy olyan helyre, ahol a liberális jelző szitokszónak számít?

A párbeszéd szándékát vagy a konszolidáció jelét véljem ebben a meghívásban felfedezni? Ennyire optimista nem vagyok, miniszterelnökünk megszólalásai nap mint nap bizonyítják, hogy a liberalizmustól és a demokráciától továbbra is gyorsvonati sebességgel távolodunk, konszolidációs szándékról – legalábbis legfelső szinten – szó sincs. Akkor mi lehet a meghívás mögött? A bedarálás szándéka? Vagy ha az nem is reális, legalább egy ilyen látszat keltése? Mert szinte mindegy, miről mit mondok, maga a tény, hogy a nevem ott van a szereplők listáján, már önmagában az átállás látszatát keltheti.

Volt már ilyen keserű élményem 2010-ben, a választás előtt. A Heti Válasz a következő körkérdést intézte több ismert liberális személyiséghez: „Mit szeretne, hogy megváltozzon a választás után?”. Ki ne tudna erre felelni, ki ne szerette volna, hogy eldurvult politikai életünkben legyen valami változás, és nagyon naivan, még a kétharmados győzelemre akkor már egyértelműen esélyes Fidesztől is várhattunk esetleg valami jót is – attól függetlenül, hogy természetesen nem rá szavaztunk. De arra nem számítottam, hogy válaszom tartalmától függetlenül jellegzetes narancssárga színben megjelenik a nevem 19 másik névvel együtt a Heti Válasz címlapján (amivel tele voltak Budapest hirdetőoszlopai) ezzel az aláírással: „20 név 20 szavazat a változások mellett”, félreérthetetlenül azt sugallva, hogy a körkérdés összes válaszadója a Fideszre szavaz.

Mi a garancia arra, hogy a meghívás elfogadásával nem adok alkalmat egy hasonlóan durva csúsztatásra?

Garancia természetesen nincs, de megismerve a szervezőket, ezt most nem feltételezem. Kizárólag szakmai szempontokat követtek, amikor meghívtak, politikai nézeteimmel pedig nem foglalkoztak. Ez tehát még nem a párbeszéd szándéka, de már az is nagy dolog, hogy elég gyakran hangoztatott nézeteim ellenére úgy látszik, nem vagyok feketelistán.

A téma, amiben megszólalhatok, látszólag politikamentes, de csak látszólag. Természetesen el szeretném mondani, hogy a magyar innováció globális kilátásai nagyon jók, és azt is, hogy miért jók, hogy történelmi viharaink hogyan ültették el génjeinkben az innovativitást, ami nélkül nem maradtunk volna fenn több mint ezer évig – és ez most hogyan válhat hasznunkra gyorsan és feltartóztathatatlanul globalizálódó világunkban. Ezekre a gondolatokra úgy hiszem, lesz fogadókészség ezen a fórumon is.

De azt is el szeretném mondani – és ez már lehet, kevésbé fog tetszeni a hallgatóságnak –, hogy az államnak nem úgy kellene próbálni segíteni az innovatív vállalkozásokon, ahogyan azt most teszi. Nem pénzt kell önteni beléjük, mert megtérülést kereső tőke több is van a világban, mint megtérülést hozni tudó vállalkozás. Az államnak az sem dolga, hogy kijelölje a „Magyarország adottságaihoz illő fő fejlesztési irányokat” és „kitörési pontokat” (hogy politikusaink kedvenc kifejezéseit használjam), mert ezt a piacon működő vállalkozóknak jobban kell érezni. El szeretném mondani, mi kellene ahhoz, hogy a bennünk levő kreativitást ne az állami pénzek lenyúlására, hanem a világpiacon való boldogulásra használjuk. El szeretném itt is mondani, hogy semmivel sem lehet jobban megölni a vállalkozó kedvet, semmivel sem lehet jobban rombolni egy valóban polgári középosztály kialakulásának esélyeit, mint a nagykapitalisták haveri alapon történő irányított kiválasztásával, olyanok „helyzetbe hozásával”, akiknek tudása, kreativitása enyhén szólva nem áll arányban politikai lojalitásukkal (copyright Lányi András). El szeretném mondani, hogy a kiválasztás nem az állam, hanem a piac dolga, viszont a liberálisok szerint sem magától működik a piac – az államnak rengeteg dolga van abban, hogy a piac jól működjön és a győztesek ne tudják erőfölényükkel visszaélve kiiktatni a további tisztességes versenyt.

Itt is el szeretném mondani, hogy az egyedi esetekre szabott visszamenőleges hatályú törvénykezés szülte jogbizonytalanság mennyit árt a vállalkozó kedvnek. El szeretném mondani, hogy ezerféle kedvezmény helyett transzparens és egyszerű adórendszer kellene. Itt is el szeretném mondani, hogy egy gazdasági szektor tartósan kiemelkedő profitabilitását a piacszabályzás korrigálandó hibájának kell tekinteni, nem pedig kiszámíthatatlan különadókkal lenyúlni a szektor profitját. Mert ez a gyakorlat megöl minden vállalkozó kedvet, az innovativitásunkat pedig a gyorsan változó szabályokhoz való ügyes alkalmazkodás irányába tereli.

Mindezt elmondtam már sok helyen, de vonz a kihívás, hogy ezeket a liberális gondolatokat most az illiberalizmus fellegvárában mondhatom el.

De persze nemcsak beszélni szeretnék, hanem hallgatni is. Az is a liberális értékeink közé tartozik, hogy meg szeretnénk érteni a mienktől eltérő értékrendet vallók gondolkodását is.