A Fidesz évek óta ugyanazt a formulát követi a politikában, ellenzéke pedig tehetetlen ellene. Ideje felismerni, miben áll a Fidesz politikájának népszerűsége, és kitalálni, mivel lehet felváltani az előítéletekre és gyűlöletre építő politikát. A válasz egyébként a következő: önálló témákkal, nem reagáló pártként, és mindenekelőtt nem lemondva arról, hogy az emberek gondolatai formálhatók a politika által.
Végy egy negatív kampányokban jártas külföldi tanácsadót, akinek semmiféle problémája nincs azzal, ha például házas meleg férfiként homofób kampányokat kell gyártani. Végy egy-két közvélemény-kutató céget, akik némi ellenszolgáltatásért cserébe bármely társadalmi csoporttal szembeni előítéletet szívesen megmérnek és kielemeznek, ha kell, havonta többször is. Végy néhány milliárdot közpénzből kormányzati kommunikációs kampányra, végül pedig néhány tucat politikust, akik hajlandók bármit és annak az ellenkezőjét is elmondani, élükön Orbán Viktor miniszterelnökkel. Felejtsd el, hogy a politikusok dolga elméletben azoknak a választóknak a képviselete is lenne, akik történetesen nem szavaznak rájuk, és koncentrálj kizárólag a törzsbázis egyben tartására. Mindenki másnak árthatsz, súlyosan és sokszor. Így kezdődik a Finkelstein-recept, amit a Fidesz évek óta sikerrel követ, de ennél azért bonyolultabb formuláról van szó.
A Fidesz ugyanis folyamatosan monitorozza a társadalmat közvélemény-kutatásokkal, amelyeket nem hoznak nyilvánosságra. Ezek megismételt eredményeit aztán közlik is, hogy utólag igazolják saját álláspontjukat. A formula szerint a párt tanácsadói kiválasztanak egy-egy olyan ügyet, amelyben a emberek jelentős többsége a Fidesz álláspontja mellett van, és ahová a baloldal nem tudja követni őket. Ez többnyire egybeesik a Jobbik „értékrendjével”, hiszen egyébként is elnyomott helyzetben lévő társadalmi csoportok további zaklatásáról szól. Az ezzel szemben fellépő baloldali-liberális-mérsékelt konzervatív ellenzéket, újságírókat és értelmiségieket már könnyű hisztérikusnak, a valóságtól elrugaszkodottnak, körúton kívül szédülőnek, de leginkább magyarellenes liberálisnak bélyegezni.
Nézzünk néhány példát. A magyar emberek jelentős többsége támogatja, hogy a hajléktalanság büntethető legyen: senki sem szeretne koszos, büdös emberek között élni. Hagyjuk most azokat a tényeket, hogy a hajléktalan emberek jelentős részének van munkája, csak kevesen élnek ténylegesen az utcán, hogy a szegénység nem bűn, és főleg, hogy a börtönbe zárás költségeinek töredékéből fel lehetne számolni az egész hajléktalanságot. Építsünk inkább a gyűlöletre, és álljunk a „a magyarok” mellé a csöveseknek és bűnözőknek bélyegzett kisebbséggel szemben. Akik amúgy sem szavaznak. Amikor pedig az Alkotmánybíróság kimondja, hogy ártatlan embereket alaptörvény-ellenes börtönbe zárni, szántsuk be az Alkotmánybíróságot. A hajléktalanok mellett kiállókat nevezzük szélsőliberálisnak vagy valami hasonlónak. Máris nyert ügyünk van.
De ugyanez történt menekült- és bevándorló-ügyben, hogy aktuálisabb példát említsek. Évek óta tudjuk, hogy a magyar társadalom többsége elutasító a bevándorlással szemben. A Fidesz ezt azzal fejelte meg, hogy óriási katyvaszt csinált a menekültek és bevándorlók összemosásából. A tények azt mondják, hogy Magyarországon nincs jelentős menekült-probléma, kevesen maradnak a háború- és katasztrófa-sújtott övezetekből a határainkon belül, a hazánkban élő külföldiek (őket hívjuk bevándorlónak) pedig nagyobb arányban dolgoznak és kisebb arányban bűnöznek, mint a magyarok.
A segélyen élők, a szegények, a munkanélküliek ugyanerre a sorsa jutottak. Nem számít, hogy többségük dolgozna, ha lenne munkahely; a kormány bűnbaknak tekinti őket, akiknek megalázó, 51 ezer forintos fizetésért ad rabszolgamunkát. Nem azért, mert Orbán Viktor személyesen gyűlölné őket: hanem azért, mert kell a népszerűség. De a magyarok többsége az attitűd-vizsgálatok alapján nem szereti a melegeket, ezért miniszterelnökként lehet kicsit homofóbnak lenni, és különösen nem szereti a cigányokat, ezért érdemes a bevándorlóellenes kommunikációt megfejelni azzal, hogy 800 ezer cigány eltartásáról beszélnek kormánytagok – mintha az országban egyetlen cigány sem dolgozna, mind eltartott lenne. És törvényesíteni lehet a szegregációt is, az érdektelen, hogy ez Magyarország tartós lemaradásához fog vezetni a világban.
Ez a Fidesz-politika a választók tájékozatlanságára és egyébként is rossz helyzetben lévő emberek elleni előítéletekre épít. Kihasználja, hogy az elszegényedő egykori középosztály gyűlölete nem a milliárdos kormánytagok ellen irányul – a korrupció nehezen érthető és megfogható politikai téma –, hanem kis rásegítéssel inkább azok ellen, akiket a kormány „ingyenélőnek” és „eltartottnak” állít be. Könnyebb utálni azokat, akik alattunk vannak, mint a hatalmasokat, akik ellen maximum négyévente tudunk fellépni a szavazóurnában, egyébként pedig bármikor kirúghatnak közalkalmazott állásunkból, elvehetik a trafikunkat vagy csökkenthetik a családi pótlékot.
Joggal merül fel a kérdés, hogy mi a hatékony politika ez ellen? Vajon csodafegyver a többségi társadalom előítéleteire rájátszva politizálni, ahogy Orbán Viktor teszi? A végtelenségig lehet választást nyerni úgy, hogy közben nemcsak a gyűlölet, de a konkrét intézkedések – a szegények állandó zaklatása, a felzárkózás lehetőségének elvétele – egy rosszabb, élhetetlenebb, fejlődni képtelen országhoz vezetnek? A válasz természetesen az, hogy nem. De roppant nehéz küzdeni a „centrális erőtér” ellen.
Először is, az ellenzéknek szüksége van saját témákra. Ezek a saját témák nem állhatnak abból, hogy ki vezeti a budapesti választmányt vagy milyen formában fog (vagy nem fog) össze Tóbiás, Schiffer, Gyurcsány, Szabó és Szigetvári. Ez ma a hardcore balliberális szavazótáboron kívül senkit nem érdekel, ők pedig egyébként is a baloldali ellenzék valamelyik pártjára szavaznak.
Érdemes az országról beszélni, tisztán és érthetően: például arról, hogy mit gondolnak az oktatásról, szegények és gazdagok közti egyenlőtlenségről, egészségről. Ezeket a témákat kitartóan kell ismételgetni, hogy egy, a Fidesz számára kedvező médiatérben is eljusson a választókhoz. Ez jelentheti azt, hogy egy párt fél évig kizárólag ugyanazt a húsz mondatot ismételgeti. (Ahogy például a PM teszi az alapjövedelemmel és Pakssal. Kár, hogy a PM ismeri fel, kinek beszél: adott egy kicsi politikai erő, ami a fiatalok pártjává válhatna, ehhez képest mindkét témája a középkorú értelmiségnek szól.)
Érdemes leszokni a parlamenti és uniós bikkfanyelvről is. Ha oktatási rendszer helyett iskolát, szegregáció helyett bőrszín alapján külön osztályba küldött gyerekeket mondunk, attól még szakmailag lehet helyes a programunk és az álláspontunk – csak a választól nem fognak egyetlen perc alatt továbbkapcsolni vagy inkább a bulvárhírekre klikkelni a politika helyett. Népszerűséget egyébként nemcsak gyűlöletre lehet építeni. Tegyünk fel a következő kérdést: támogatják az emberek, hogy programozást tanuljanak már általános iskolában a gyerekek, hogy később könnyebben találják meg a helyüket és találjanak állást egy rohamosan digitalizálódó világban? Nem tudjuk, mert még egyetlen pártnak sem jutott eszébe elmondani, hogy van ilyen opció. Hogy van innováció, ötlet is a Fidesz ellenzésén túl.
Végül pedig nem szabad lemondani arról, hogy a választók véleménye formálható. Persze, ez a csapda, amibe a Fidesz be akarja húzni az ellenfeleit. Az elnyomottak mellett kiálló politikai ellenfelek könnyen bélyegezhetők a magyar emberek ellenségeinek és idegenszívű liberálisnak, de a politikai gyávaság nem válasz erre. De a baloldal és a középen állók nem mondhatnak le alapvető értékeikről. Például arról, hogy minden ember egyenlő. A választók véleménye formálható: ha pedig a magyar politika hosszú távon is arról fog szólni, ki szolgálja ki hangosabban és hatékonyabban a közvélemény-kutatásokat, akkor ez az ország sehová nem fog tovább lépni az elkövetkező években.