Vélemény MTI 2015. január. 30. 14:52

FAZ: "A volt antikommunista Orbán tiszteletre méltó partnert lát a volt KGB-s Putyinban"

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap az ukrán válsággal kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal pénteken. Mint írták, az "egykori antikommunista Orbán Viktor nyilvánvalóan tiszteletre méltó partnert lát az egykori KGB-s Vlagyimir Putyinban".

Reinhard Veser, az FAZ munkatársa Eszkaláció című kommentárjában kiemelte, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok a Donyec-medence egészének elfoglalására törekednek, és ez a szándékuk sokkal erősebb, mint a béke iránti vágyuk.

Hozzátette: "siralmas", hogy az Európai Unió egysége veszélybe került ebben az új, egyre mérgesedő helyzetben. Meglehet, hogy az orosz vezetés az utóbbi hetekben azzal a megfontolással folytatta a válság rendezését célzó tárgyalásokat, hogy olyan sokáig elhúzzák a megbeszéléseket, amíg Brüsszel már csak az új, oroszbarát görög kormánnyal együtt tud bármiféle döntést hozni – jegyezte meg.

AFP / Sergey Guneev

Ugyanakkor Görögország mellett Magyarország részéről is "veszély fenyegeti az EU egységét", ahol az "egykori antikommunista Orbán Viktor nyilvánvalóan tiszteletre méltó partnert lát az egykori KGB-s Vlagyimir Putyinban" – írta a FAZ szerzője.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.