Vélemény hvg.hu 2013. március. 14. 12:29

Török Gábor arról, amit Áder elmulasztott

Ha az államfő elmondta volna a véleményét az alaptörvény-módosítás tartalmáról, még lett volna esélye arra, hogy a döntése ne csupán pártpolitikai dimenzióban értelmeződjön – írja blogján Török Gábor arról, hogy Áder János bejelentette, aláírja a negyedik alkotmánymódosítást.

Török Gábor elemző szerint árulkodó, hogy Áder János államfő éppen a pápaválasztással egy időben jelentette be, hogy alá fogja írni az alaptörvény negyedik módosítását. A politológus blogján azt írja, szerinte a köztársasági elnök által elmondott szöveg is arról tanúskodik, hogy tudatában volt annak, hogy rettenetesen nehéz döntést hozott, olyat, amely akár az egész elmúlt egyéves munkáját újraértékelheti. Mindeközben a beszédben a kezét megkötő erejű jogforrásként hivatkozik az Alkotmánybíróság 20 év alatt meghozott határozataira, miközben ezeket éppen a mostani módosítás fokozza le.

Áder János – írja Török – megválasztása óta többé-kevésbé sikeresen cáfolt rá arra a széles körben hangoztatott vélekedésre, amely tavaly tavasszal „pártkatonának” és ezért a nemzeti egység kifejezésére alkalmatlannak minősítette, a mostani helyzettel azonban ebbe belerondított.

Ha az államfő elmondta volna a véleményét a módosítás tartalmáról is, esetleg még lett volna esélye arra, hogy a döntése ne csupán pártpolitikai dimenzióban értelmeződjön, így viszont – ez már most jól látható – nincs így – írja Török, akinek teljes cikkét itt olvashatja.

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.