Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A hvg.hu-nak nyilatkozó vezető athéni közgazda és kormányzati tanácsadó szerint kizárt, hogy Görögország kilépne az euróövezetből, az viszont nagyon is reális, hogy átütemezést kérjen hitelezőitől. Az átütemezés további áldozatokat követelhet a görög lakosságtól, amely már ma is kilátástalannak ítéli a jövőt, és lehetetlennek tartja, hogy a görög gazdaság az elvárt megszorítások mellett még növekedjen is és "kitermelje" a felhalmozott adósság törlesztésének forrásait.
Zentai Péter: Mit szól ahhoz, hogy a görög kormány – legalábbis a Spiegel értesülései szerint – azt fontolgatja: kilép az euróövezetből? Van olyan prominens német közgazdász, aki szerint ezzel a zóna többi tagja csak jól járna.
Yanis Varoufakis: Ez ostobaság. Sem nálunk, sem az Európai Unió döntéshozói köreiben ez komolyan fel sem merült.
Még iskolázatlan polgártársaink is tisztában vannak vele, hogy Görögország kilépésének beláthatatlan politikai, gazdasági következményei lennének mind az országra, mind egész Európára nézve. Ha Görögország feladja az eurót, dominóként dőlne be Spanyolország, Portugália, Írország, az euró félelmetes ütemben értékelődne le, a tőkepiacokon globális pánik törne ki. Akinek komoly rálátása van a dolgokra, tudja, hogy a Spiegel cikke nem egyéb, mint kísérleti léggömb. A németek tesztelni akarták a nemzetközi politikai és piaci reagálást, s bizonyára fel akarták rázni a saját közvéleményüket is, felkészíteni a németeket arra, hogy Görögországot vagy újabb hatalmas összegekkel kell kisegíteni, vagy bele kell törődni Görögország adósságainak átütemezésébe, átstrukturálásukba.
Z.P.: Ezzel azt mondja, hogy a Spiegelnek valakik sugalmaztak. Ezt kötve hiszem.
Y.V.: Ez nem hit kérdése. A Spiegel elismerte, hogy kormányzati körökből jutott hozzá bizonyos dokumentumokhoz és információkhoz, de – teszem hozzá, saját megbízható athéni forrásaimra hivatkozva – Berlinben manipulálják a híreket. Mert tény ugyan, hogy készültek az athéni közgazdasági műhelyekben, a pénzügyminisztériumban is elméleti tanulmányok az adósságválság kezelésének különböző lehetséges forgatókönyveiről, köztük arról is, hogy mi lenne, ha Görögország kilépne, de a Spiegelnek direkt a legdrámaibb és a realitást leginkább nélkülöző forgatókönyvre helyezték a hangsúlyt.
Z.P.: Ön szerint minek van hát realitása? Melyik forgatókönyv fog megvalósulni?
Y.V.: Nézze, abból kell kiindulni, hogy az egy évvel ezelőtt összehozott 110 milliárd eurós mentőcsomag nem elegendő. Kormányunk – bármennyire igyekszik is – nem tudja érdemben csökkenteni a költségvetési hiányt, mert az ország a második világháború óta nem tapasztalt recesszióba zuhant már így is. Küszködünk a külföldi beruházók kegyeinek visszanyeréséért, de ők egyre csak menekülnek az országból. Katar hiába ígért még nemrég egy hétmilliárd eurós világraszóló beruházást a régi athéni repülőtér helyén: üzleti negyed, irodaházak, felhőkarcolók épültek volna csodálatos infrastruktúrával, ám az arab sejkség bejelentette: végleg visszalép.
Z.P.: Maradna az állami vagyon privatizálása: ingatlanok, szigetek, közművek eladása, hogy pénzhez jussanak.
Y.V.: Ennek részben be kell következnie. De óriási a belső ellenállás, a belpolitikai feszültség emiatt is óriási. Papandreu szocialista párti kormányát a nemzeti vagyon kiárusításával vádolja a konzervatív ellenzék és a tömegek nagy része.
Z.P.: De hiszen az ország ilyen fokú eladósodása éppenséggel azokban az években következett be, amikor a jelenlegi ellenzék volt hatalmon. Hihetetlen állami pénzek kerültek miniszterek és klienseik zsebébe, erről az egész világsajtó cikkezett.
Y.V.: A politika mindenütt tele van demagógiával. A tömegek pedig hamar felejtenek, őket az ’itt és most’ drámája izgatja, a jelen problémáiért mindig az aktuális kormányt teszik felelőssé. Papandreu és csapata ellen egyszer az a vád, hogy túl sok engedményt tesz a külföldnek, másszor, hogy túl keveset és túl későn reagál. Csapdahelyzetbe kerültünk, katasztrofális csapdahelyzetbe: gazdasági növekedést kellene produkálni, miközben példátlan megszorító intézkedéseket kell végrehajtani. A kettő együtt nem megy, ez képtelenség.
Z.P.: Mi érződik mindebből a mindennapok világában?
Y.V.: Másfél év alatt megduplázódott a munkanélküliek száma. Már 22 százaléknál járunk. Athénban, bármely nagyvárosban és a tengerparton ma harminc-negyven százalékkal olcsóbban juthat hozzá házhoz, lakáshoz, mint akár csak két évvel korábban is. Éttermek, szállodák ezrei kerültek csődbe. A benzin, a diesel literje csaknem két euró, évtizedek óta nem fogták magukat annyira vissza a költekezésben a görögök, mint manapság. Nem járnak szórakozni, nem utaznak. Bezárkóznak. A hangulat katasztrofális, kilátástalanságérzet lett úrra a közvéleményen. Ezen nem sokat segít, hogy a kormány is erősen spórol, egymás után zárnak be külhoni kirendeltségek, korlátozzák a hivatalos utakat.
Z.P.: Akkor hát mi ön szerint a reális forgatókönyv? Mi fog történni Görögország megmentése érdekében? Az eurót tehát nem adják fel.
Y.V.: Ezt a verziót teljes mértékben kizárhatjuk. Az adósság-átütemezés elkerülhetetlenségét a piaci résztvevők állítják a legerőteljesebben, és meg kell mondanom, nem elképzelhetetlen ez a forgatókönyv. A gyors, hirtelen bejelentett átütemezési döntés azonban azt a veszélyt hordozza magában, hogy hosszú időre kizárjuk magunkat a hitelpiacokról, és nyilván nagyot buknának azok, bankok, magánszemélyek, kormányok, amelyek, akik görög államkötvényeket birtokolnak.
A legnagyobb esélyt abban látom, hogy az Unió összehoz egy újabb mentőcsomagot és közben a kulisszák mögött megkezdődne egy lassú, átütemezési folyamat. A hitelezőkkel olyan feltételekben állapodnánk meg, amelyek reálisak, tarthatók, számunkra kedvezőbbek, ők később kapnák vissza a pénzüket, de visszakapnák, igaz, alacsonyabb hozamokkal. Esetleg az államkötvényeinket olyan papírokra lehetne becserélni, amelyek hosszabb lejáratra, magas hozammal kecsegtetnének, a majdani gazdasági növekedésből származó haszonra alapozva.
Az átütemezés tehát vagy így, vagy úgy, de valamilyen formában be fog következni. Azon kell dolgozni most, hogy ez minél kisebb áldozatokkal járjon az Unió többi országa számára és ne okozzon pánikot a piacokon, s legfőképpen, ne rendüljön meg az Európai Unióba vetett politikai bizalom.
