S ez baj. Nagyon nagy baj! Schmitt Pálra, ha már az emberek emberének nyilvánította magát, Magyarország minden polgárának egy emberként kellene felnéznie hovatartozástól, pártszimpátiától, gondolkodásmódtól függetlenül. Schmitt és hivatala azonban ma ezt a tekintélyt, tiszteletet egyre kevésbé élvezi.

Ehelyett erodálódik az elnöki intézmény, s a legfőbb méltóság pozíciójára kiemelt ember is. Egyrészt, mert Schmitt aktuális szereplései, baklövései kapcsán nevetség tárgyává, kimeríthetetlen humorforrássá vált. Másrészt, mert múltját tisztázatlan ügyek, zavaros történetek, kompromittáló mendemondák lengik be, amelyek pártállami szerepével, bírósági üggyel, belső elhárításhoz kapcsolódó tevékenységgel stb. kapcsolatosak.

Schmitt Pál személyével az elmúlt hetekben sokan és sokat foglalkoztak. A megfogalmazott kérdéseket a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH), s maga az érintett azonban sokáig vagy válasz nélkül hagyta, vagy könnyedén félresöpörte. Ám amikor – igazi hungarikumként – egy volt miniszterelnök nyújtott be, párttársával együtt, a közjogi méltóságok múltjának átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot, akkor a KEH is lépett, s bár Schmitt Pál továbbra is bátran hallgat, hivatala közzétette annak az 1964-es közúti balesetnek a bírósági ítéletét, amely a köztársasági elnököt "foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és társadalmi tulajdon gondatlan rongálása miatt" jogerősen négy hónap felfüggesztett börtönre ítélte.

Nyitott könyv?

Ezt megelőzően közleményt adtak ki, miszerint "Kevés olyan ember van ma Magyarországon, akinek élete annyira nyitott könyv lenne, mint Schmitt Pálé.”, s a többi felvetett kérdésre azonban nem reagáltak. Pedig a nyitott könyvből még mindig hiányoznak lapok, aminek következtében továbbra is terjednek a pletykák, sejtetések, feltételezések, vádaskodások, spekulációk, s a tények hiányában számos kérdésre még mindig nem tudjuk a választ. Ráadásul ezek között olyan hiányok is vannak, amelyek nyomán okkal vetődik fel a kérdés, hogy Schmitt Pál betöltheti-e azt a posztot, amire tavaly nyáron emelték? Konkrétan, a köztársasági elnök pártállami, belső elhárítással kapcsolatos múltjáról van szó, amelyet ismert történészek is elkezdtek kutatni, feltárni, s az eddigi részletek nemcsak elgondolkoztatóak, de az érintettől magyarázatot követelnek.

Ma már elég pontosan tudjuk, hogy a pártállam belbiztonsági rendszere milyen sűrű hálót szőtt a kiszemeltek köré, s abban a pókok hogyan fogták a legyeket. Horváth József rendőrtábornok, a III/III-as ügyosztály (belső elhárítás) utolsó csoportfőnöke és mások emlékezéseiből, interjúiból tudható, miként működött ez a hálózat. Az idegenforgalom, a turizmus, a sport, az ifjúsági és tömegkultúra például különösen fontos területe volt a belső elhárításnak, az állambiztonsági szolgálat szinte teljesen lefedte ezeket a területeket. Emberei – telepített SZT tisztek, helyben dolgozó vezetők, szakemberek (társadalmi kapcsolatok), beszervezett ügynökök, besúgók stb. – jelen voltak a szállodákban, a sportlétesítményekben, a koncerthelyeken, a klubokban, együtt utaztak a kulturális és sportdelegációkkal, precízen ápolták a személyi kapcsolatokat, rendszeresen kapták a jelentéseket stb.

Az elhárító tevékenység hétköznapjait Végvári József őrnagy, a III/III-5-b (kulturális vonalak védelme) főnökének visszaemlékezéseiből ismerhetjük, aki heti-havi rendszerességgel látogatta a hatáskörébe tartozó kulturális intézményeket, ahol az igazgatókkal, fontos beosztottakkal (társadalmi kapcsolatok) elkávézgatva megtárgyalták a kulturális-zenei szféra történéseit, jelenségeit, „problémás” embereit. Hasonlóképpen látogatta végig Gábor Róbert, a BRFK III/III-as részlegének századosa a koncertszervező cégek, a klubok, az ifjúsági parkok igazgatói irodáit, de ugyanígy bejáratos volt a szintén nagy tömegeket vonzó továbbképzőkbe, ifjúsági táborokba is.

A méltatlanul elfeledett Könnyű zene nehéz évek című filmben maguk a „társadalmi kapcsolatok”, illetve a beszervezettek nyilatkoztak arról, hogy a belső elhárítás emberei, az ügynökök, a spiclik, az SZT tisztek mindenhol ott voltak ezekben az intézményekben, létesítményekben. Az idegenforgalmat, illetve sportot szintén hasonlóképpen felügyelte a belső elhárítás, s a régi szép időkről, a pártállam és az állambiztonság diszkrét bájáról az egykor ott dolgozók körében is számos történet, anekdota kering. Amikor Ungváry Krisztián Schmitt Pál Astoria szállóbeli tevékenységével kapcsolatosan életszerű feltételezésről beszélt, ezekre az élethelyzetekre, kapcsolatokra utalt…Ezeken a helyeken ugyanis magas pozíciókban ez a kapcsolat megúszhatatlan, kikerülhetetlen volt…Ez azt jelenti, hogy gyorsan felívelő karrierje során sportolóként, szállodásként, a Népstadion és Intézményei (pl. BS) igazgatójaként, sportvezetőként Schmitt is kapcsolatba kellett, hogy kerüljön a pártállam titkos szolgáival, az elhárítás embereivel.

A világhálón és a pesti flaszteren keringő mendemondákkal és kommentekkel itt most ne foglalkozzunk, de Révész Béla történész Schmitt tevékenységével összekapcsolható kutatásaira érdemes odafigyelni. Ő annak az ellentmondásnak a hátterére világított rá nemrégen a hvg.hu-n, hogy a köztársasági elnök életrajzában továbbra is vannak homályos ügyek, foltok. Az életrajzából pedig hiányzik, illetve furcsán összekeveredett egy év. S valóban!

Beiktatása alkalmából az MTI által kiadott Schmitt-életrajzban például az szerepel, hogy „1976-ban kinevezték az Astoria Szálló igazgatóhelyettesévé. A szállodai iparból 1981-ben visszatért a sport területére, a Népstadion és Intézményei főigazgatójává nevezték ki.”

Ugyanakkor Schmitt Pál EP-képviselő honlapján még ma is ez olvasható:  Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1966-1980); Hotel Astoria, Hotel Fórum, igazgató-helyettesi beosztás; Népstadion és Intézményei, főigazgató (1980-83). A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapja pedig megint más adatokat közöl: Hungarhotels Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat (1965 - 1981); Népstadion és Intézményei, főigazgató (1981 - 1983)

Titkok és feltételezések

Ebben az esetben azonban nemcsak az évszámokkal van baj, hanem a karrier állomásainak felsorolásánál is mutatkozik némi titkolózás, ami azért figyelemreméltó, mert Révész Béla részletesen ismertette a Fórum Szálló Szervező Iroda gyanús ügyleteit, korrupció gyanús üzelmeit, s az ezt követő vizsgálatot, pert. Az ügyben súlyos ítéleteket hoztak (többek között dr. Fenyvesy Csaba vívót, Schmitt haverját, üzlettársát is elítélték), ám az eljárásból Schmitt igazgatóhelyettes teljesen kimaradt, a fennmaradt iratokban még kihallgatásának sincs nyoma.

"Szinte elképzelhetetlen, hogy a titkosszolgálati eszközökkel folytatott nyomozás nem terjedt ki a mostani elnökre” – jelentette ki Révész, ám a szakember előtt bezáródtak a kapuk, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal az ügy legfontosabb aktáit 2012-ig titkosította.

Kérdések, tisztázásra váró részletek tehát vannak még bőven, ám ezt a körülményeket, időpontokat tekintve homályos, gyanús és zavaros ügyet – a dagadó botrány ellenére – a kormányzat és a KEH is megpróbálja elkenni, bagatellizálni. A miniszterelnök kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba beadványát nem veszik napirendre a parlamentben. "A vita méltatlan, ezért nem is kívánok rá reagálni” – tért ki a kérdések elől Orbán, s ezzel Schmitt Pált gyakorlatilag érinthetetlen személynek nyilvánította.

Schmitt Pál megítélése ettől nem javul, nem változik sem itthon, sem külföldön. Bár a médiában és ennek nyomán a közbeszédben szívesen emlegetik (gúnyolják) „a zemberek embereként”, ő valójában egyetlen embernek a kreatúrája, s csak addig lesz a helyén, amíg ez a miniszterelnöknek érdeke.

Nemrég Németországban zu Guttenberg bárót, védelmi minisztert érte vád, hogy nagydoktorijának megírásakor a copy paste billentyűt is használta. A német kormány legnépszerűbb minisztere, a jövő kancellárjelöltje előbb tagadta, majd bagatellizálni próbálta a történteket, ám a közösségi oldalakon, a szellemi életben, a médiában akkora nyomás nehezedett rá, hogy bejelentette a távozását.

Schmitt Pálra most nálunk is hasonló nyomás nehezedik. Nem hallgathat, mert ha személyére, pozíciójára akár a gyanú legkisebb árnyéka is vetül, akkor a hallgatása nagyon beszédes. A diplomáciai kar tagjai udvarias (diplomatikus) emberek. A magyar politikusok közül, sajnos, sokan félreértik, hogy nem feltétlenül az elfogadást, az egyetértést, a tiszteletet jelenti, ha külföldi vagy hazai szerepléseik alkalmával mosolygós, sima modorral találkoznak.  Bizonyos klubokba mindenkit beengednek, de az elit klubokba már nem hívják meg az illetőt.

Magyarország kis ország, épp ezért létszükséglete, hogy diplomatái, legfőbb méltóságai ott legyenek ezekben a „klubokban”. A magyar köztársasági elnök legyen minden gyanú felett álló, köztiszteletben élő, megbecsült közjogi MÉLTÓSÁG, hiszen az ország első embereként egy közösséget, a magyarságot képviseli, bármerre is jár. Éppen ezért, Schmitt Pálnak tisztáznia kell magát.   

Köztársasági elnök úr! Ha nem jön elő a farbával, mennie kell!