Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!Halló! A sajtó tényleg ki tudta csinálni Németország legnépszerűbb politikusát?
Korszakváltást jelez a politikában és a médiában egyaránt, ahogy a néhány héttel ezelőtt még Németország jövendőbeli kancellárjaként sztárolt Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi minisztert lemondásra kényszerítették – mondja a hvg.hu-nak adott telefoninterjúban az egyik legtekintélyesebb európai média-személyiség, Ernst Elitz, aki évtizedeken át első számú vezetőként, intendánsként irányította a német közszolgálati rádiót, a Deutschlandfunkot.
Zentai Péter: Jól érzékelem, hogy zu Guttenberg egy Németországban korábban nem ismert jelenség, a médiaháború áldozata? A front egyik oldalán a liberális média, élén a Spiegellel, a másik oldalon a jobboldali média, mindenekelőtt a Bild Zeitung.
Ernst Elitz: Nem jól határozta meg a szereplőket. Liberális ugyan a Spiegel, de az ezt a konfrontációt kirobbantó témában a Spiegel véleményét visszhangozza egy sor konzervatív közíró, ugyanakkor a Bild Zeitung álláspontjához olyan liberális médiaszemélyiségek csatlakoztak, mint például a politikai elit gondolkodását erősen formálni képes Die Zeit főszerkesztője. Máskülönben korábban is volt, hogy egymásnak mentek német újságok. Az viszont kétségtelenül valami újnak, esetleg drámaian újnak a kezdetét jelzi, hogy a Spiegel legutóbbi száma központi témájává, címlapsztorijává tette a Bildet. Kilenc teljes oldalon át igyekezett darabokra szedni és földbe tiporni Európa legnagyobb példányszámú napilapját.
Z.P.: De emögött konkrétan a Guttenberg-ügy húzódott meg. Lelepleződött, hogy ez az ember lopta a gondolatokat doktori disszertációjához, plagizálással jutott doktori címhez. A Bild mégis nemcsak, hogy védte a minisztert, hanem a baloldali-liberális értelmiség összeesküvésének áldozataként is tüntette fel, és az ügy kipattanásának pillanatától kezdve minden egyes lapszámban kitartásra buzdította Guttenberget, közben pedig jól kiosztotta a német politikai elitet.
E.E.: A Bild kétségtelenül most először nyíltan vállalt egyfajta népvezéri szerepet, mondván: a széles közvéleményt, a népet, az embereket a politikai élet főszereplői közül senki sem képviseli hitelesen, ennél fogva rá, mármint a Bild Zeitungra vár ez a feladat.
Z.P.: Ebből az következik, hogy a Bild szerkesztősége szerint az emberek túlnyomó többsége a bűnös pártját fogja, a politikusok pedig azért felháborítóak, mert nem mernek a bűnös mellé állni. Ez azért minden tekintetben elképesztő, hisz mégiscsak Európa legdemokratikusabb országáról, legkulturáltabb, legműveltebb közvéleményéről beszélünk.
E.E.: Nem ennyire fekete-fehér a kép: Guttenberg személyében hosszú évtizedek óta most először lépett a politikai színpadra olyan ember, akit nem kellett propagandistáknak, médiaszakembereknek átalakítaniuk, „becsomagolniuk” és így eladniuk.
Ő ugyanis önmagát adja. Mindenki érzi, hogy ez az ember úgy jó, ahogy van. A doktori disszertáció ügye, hogy mások tollával ékeskedett, nos, ez az emberek túlnyomó többsége számára egyrészt távoli dolog, másrészt bocsánatos bűn. Úgy fogják fel, hogy az a természetellenes, ha fiatalon az ember nem követ el valami turpisságot, és amit Guttenberg csinált, az csak alátámasztja, hogy hiába eredendően dúsgazdag ez a kedves arisztokrata férfiú, ő is ugyanolyan, mint minden más földi halandó.
Népszerűségét cseppet sem befolyásolta a botrány, amint ezt a legfrissebb közvélemény-kutatások mutatják. De a végén mégis a Spiegelnek és általában azoknak a liberális, illetve konzervatív oldalhoz tartozó értelmiségieknek az álláspontja érvényesült, akik szerint egy hazugságon rajtakapott politikusnak mennie kell, mert egyébként sérül a demokrácia hitele. Ettől függetlenül lehetséges, hogy a Bild által kiválóan érzékelt népszerűségét Guttenberg meg tudja őrizni, és néhány év múlva dicsőségesen visszatérhet a politikába. De ehhez nagyon kell majd dolgoznia.
Z.P.: A Bild mindenesetre a széles közvélekedésnek ment elébe elébe, és közben nekirontott az általa álszentnek tartott politikai és médiaelitnek. A Spiegel szerint viszont a tömeglap valójában a demokratikus intézményrendszer ellen indított támadást. Ön, aki dolgozott a „front” mindkét oldalának, mit gondol erről?
E.E.: Azt, hogy ebben a tekintetben téved a Spiegel. E téma kapcsán csak erősödött a németországi demokrácia: a Spiegel valójában ugyanazt tette, amit a Bild, mindketten karakánul, nem köntörfalazva járták körül a témát és foglaltak állást pro és kontra a lehető legegyértelműbben a Guttenberg-ügyben. Egyik is, másik is külső, például tulajdonosi, pláne politikai beavatkozásoktól mentesen írta, amit írt, ezt senki sem vonhatja kétségbe. Egyúttal mindketten lendületbe hozták az egész német sajtót - az internetes portálokat persze nem kell, mert azok már eleve ilyenek -, de a lapok, a tévék, a rádiók e „médiaháború” nyomán még nagyobb hévvel fognak ezentúl önálló, független hangként beleszólni a politikába, a politikai hatalmat ellenőrző szerepük felerősödik.
